I. világháborús emlékmű

Bácsszőlős, Kossuth Lajos utca

Alternatív, helyi címek:I. világháborús emléktábla

Bácsszőlős
Kossuth Lajos utca
Emlékműpark középső részén

Avatás2010
Avatás1929

Sztipich Sándor (kőfaragó)

Cedrus
2017.08.29. 06:13
A Kossuth Lajos utcán 2010-ben alakították ki az emlékműparkot. Bácsszőlős Község Önkormányzata 2010-ben állíttatta fel az I. világháborús emlékművet.

Az emléktáblán az I. világháborúban hősi halált halt katonák névsora olvasható. Az emléktáblát Sztipich nevű bácsalmási kőfaragó készítette.

A településen nem csak nézelődtem, hanem beszélgettem is az ott élő emberekkel. Így tudtam meg, hogy az I. világháborús emléktábla Csikéria és Bácsszőlős közötti egykori vöröserdei iskola kápolnája falán volt.

Ezt igazolja, a felső kisebb emléktábla szövege:

1907-től 1918-ig / ezen iskola buzgó igazgatója volt / Pogány István / aki az olasz harctéren, mint századparancsnok / 1918-ban / hősi halált halt.

"1929-ben szentelték fel, ugyanekkor avatták fel a kápolna külső falán elhelyezett márványtáblát, melyen Pogány József tanító és az első világháború hősi halottaink emlékét örökítették meg."

A kápolna felújítását tervezve helyezték át az emléktáblát 2010-ben Bácsszőlősre.
Források:
http://www.bacsszolos.hu/index.php/fooldal/latnivalok
http://docplayer.hu/39588407-Horvath-zoltan-soveny-mihaly-szenasine-harton-edit-bacsalmas.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Első_világháború

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztipich Sándor (kőfaragó)
Település
Bácsszőlős
Feltöltő
Azonosító
288431
Feltöltve
2017.08.29. 05:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ67/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.08.29. 05:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztipich Sándor (kőfaragó)
Település
Bácsszőlős
Feltöltő
Azonosító
288432
Feltöltve
2017.08.29. 05:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ82/10 • 1/400 • ISO125

288433
Feltöltve
2017.08.29. 05:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/1500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.08.29. 05:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztipich Sándor (kőfaragó)
Település
Bácsszőlős
Feltöltő
Azonosító
288434
Feltöltve
2017.08.29. 05:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.08.29. 05:27

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztipich Sándor (kőfaragó)
Település
Bácsszőlős
Feltöltő
Azonosító
288435
Feltöltve
2017.08.29. 05:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ60/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.08.29. 05:27

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Régi iskola-kápolna
Alkotó
Sztipich Sándor (kőfaragó)
Település
Bácsszőlős
Feltöltő
Azonosító
288436
Forrás
http://funiq.hu/1199-kerékpártúrák-felső-bácskában-mélykút-tompa-bácsalmás
Feltöltve
2017.08.29. 05:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.08.29. 05:29
Régi iskola-kápolna
Összesen 6 fotó

Műlap története

17.08.29. 06:13
Cedrus publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.