Tiszaszőlős, Szabadság tér 2

Alternatív, helyi címek:Hősök szobra, I. és II. világháborús emlékmű


Felállítás1924


kectam
2017.08.21. 15:04
A múlt század húszas éveinek elejére egyre több helyen felmerült az igény, hogy a világháború hőseinek emléket állítsanak. Az ország lassan kezdte kiheverni a háborús pusztítást, mind több városban és faluban lett pénz kisebb-nagyobb szobrok állítására. 1923-ban kapott megbízást Pásztor János több hősi készítésére.A nagy "boom" sok kortársnak adott évekre munkát (Pl. Kienle György, Horváth Géza, Gabai Sándor,Kienle György, Hybl József stb)

A tiszaszőlősi szinte pontosan megegyezik a békési művével. A "sorozat" harmadik része a kiskunlacházai.
A harcba induló katonát felesége öleli át, míg gyermekük a lábuknál játszik. A szőlősi és a békési szobroknál a katona lábánál térdeplő fiú a jobb kezét a fegyveren nyugtatja, addig a kiskunlacházainál a fiú a bal lábán tartja a kezét. Az asszony ruházatában is van eltérés, a katona öve sem egyforma a három helyen. Szinte nagyüzemben készült el a három mű, mindegyik avatása 1924-ben történt.
A szőlősi szobrot felújítatta a helyi önkormányzat, így kapott betonból és műkőből körbe borítást, illetve három lépcsős fellépőt.
Érdekesség, hogy a talpazat hátulján lévő emléktáblán nemcsak az "elhaltak", hanem a háborúban eltűntek névsora is szerepel.
A második világháború után nem készült új az elesetteknek, hanem egy kiegészítő emléktáblát faragtak a fasizmus áldozatainak és azt a talpazat jobb oldalára helyezték.
A felavatásának időpontja a múlt ködébe veszik, a helyi levéltár az 50-es években leégett, sajnos nem maradt írásos feljegyzés, csak az öregek emlékezete...
Források:
Az első világháborús centenáriumi emlékbizottság tiszaszőllősi tagjaival történő helyszíni beszélgetés

kectam műlapja


Kapcsolódó
Hősök szobra

Cím alapján hasonló

"Hőseink 1914-1918" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaszőlős
Feltöltő
Azonosító
287781
Feltöltve
2017.08.20. 12:03
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/549 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.20. 12:03

"Hőseink 1914-1918" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaszőlős
Feltöltő
Azonosító
287776
Feltöltve
2017.08.20. 12:01
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/387 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.20. 12:01

"Hőseink 1914-1918" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaszőlős
Feltöltő
Azonosító
287780
Feltöltve
2017.08.20. 12:02
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/1034 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.20. 12:02

"Hőseink 1914-1918" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaszőlős
Feltöltő
Azonosító
287782
Feltöltve
2017.08.20. 12:06
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/844 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.20. 12:06

"Hőseink 1914-1918" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaszőlős
Feltöltő
Azonosító
287779
Feltöltve
2017.08.20. 12:02
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/880 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.20. 12:02

"Hőseink 1914-1918" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaszőlős
Feltöltő
Azonosító
287774
Feltöltve
2017.08.20. 12:00
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ400/100 • 1/492 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.20. 12:00

"Hőseink 1914-1918" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaszőlős
Feltöltő
Azonosító
287775
Feltöltve
2017.08.20. 12:01
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ400/100 • 1/613 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.20. 12:01

"Hőseink 1914-1918" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaszőlős
Feltöltő
Azonosító
287778
Feltöltve
2017.08.20. 12:01
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.20. 12:01

"Hőseink 1914-1918" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszaszőlős
Feltöltő
Azonosító
287777
Feltöltve
2017.08.20. 12:01
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/135 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.20. 12:01
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.08.21. 15:04
A közösség publikálta kectam "Hőseink 1914-1918" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.