Budapest, XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A.

Alternatív, helyi címek:Dr. Búchböck Gusztáv

Budapest
XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A.
Az Ifjúság Parkja felől érkezve, balról az első épület aulájában, a...Teljes szövegAz Ifjúság Parkja felől érkezve, balról az első épület aulájában, a sorban (balról) a második domborműves emléktáblaKevesebb szöveg

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.08.27. 19:04
Az INFOPARK-ba érkezve Pázmány Péter sétány mentén látható első épületben a természettudomány tantárgyainak oktatása folyik. Ennek megfelelően az aula egy kissé elkülönített részében a témához kapcsolódó kiállítási tárgyak mögött/fölött ennek a területnek jeles képviselőire emlékeztető táblák kaptak helyet.

Buchböck Gusztáv (1869–1935) pozsonyi születésű.. A budapesti egyetemen tanult, majd Than Károly tanársegédje, 1904-ben magántanár lett. Néhány év múlva hosszabb tanulmányútra ment. 1907-ben választották az MTA tagjává. 1908-ban visszatért a budapesti egyetemre, az akkor szervezett III. sz. Kémiai Intézet professzorává nevezték ki.

"Buchböck volt a magyarországi fizikai-kémiai kutatás egyik úttörője. Az ionhidráció meghatározására 1905-ben kidolgozott módszere nemzetközi nevet szerzett neki. Számos munkájában foglalkozott reakciókinetikai kutatással. 1922-ben megjelent „Physikai kémiai mérőmódszerek” c. könyve úttörő jelentőségû volt a magyarországi kémiai irodalomban. A fizikai kémia legjobb magyar művelői tanítványai sorából kerültek ki."

Az emléktábla útját? mikor-hogyan került jelenlegi helyére követni ne tudom. Már az elkészítés dátuma is ismeretlen (nem találtam meg), eredeti elhelyezése szintúgy.
Az alkotó, Kopits János szobrász számtalan tudományos, ill. orvosi körökben ismert tudós arcképét formázta meg, ugyancsak gyakran merül fel a neve az éremművészet területén, hasonló témákban. Amennyire tudom, Kopits János életműve kevéssé dokumentált, így nehezen kereshető vissza.
A régi és új találkozásának lehetünk tanúi, ha ebből az épületből átsétálunk az un. Gömb-aulába, ahol Buchböck mellszobrát is elhelyezték (1999), Tóth Béla megformálásában.
Források:
https://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/mvm/arc/buchbock.html

Kapcsolódó
Buchböck Gusztáv
Kapcsolódó
Winkler Lajos
Kapcsolódó
Lengyel Béla

Cím alapján hasonló

"Búchböck Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282880
Feltöltve
2017.06.27. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.27. 18:23

"Búchböck Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282881
Feltöltve
2017.06.27. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.27. 18:23

"Búchböck Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282883
Feltöltve
2017.06.27. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.27. 18:24

"Búchböck Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282885
Feltöltve
2017.06.27. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO160

282882

282884
Feltöltve
2017.06.27. 18:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.27. 18:24

"Búchböck Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282886
Feltöltve
2017.06.27. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.27. 18:24
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.08.27. 19:04
Göröntsér Vera publikálta "Búchböck Gusztáv" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.