Budapest, XI. kerület, Bocskai út 134-146.

Alternatív, helyi címek:Háromszögesített négyzet

Budapest
XI. kerület, Bocskai út 134-146.
Az udvarra belépve, a bejárathoz közeli medence szélén helyezték el.

Felállítás2017. június 15.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.07.24. 10:42
A sajátos környezet kialakulását, történetét a kapcsolt műlap leírja. A Dorottya-udvar jelenleg irodaépületek középpontjában, szabadon látogatható kerttel működik, ami a vezetőség döntése szerint teret nyújt egy, a helyhez illeszkedő, egyben példamutató kezdeményezésnek: a nagy területű kertben kortárs alkotásokat, installációkat helyeztek el.

A kert gondosan komponált térbeli szerkezet, Az installációk, melyek "maguk is ipari formákból és anyagokból állnak" a helyszínnel "párbeszédet kezdeményeznek". A cél, a kortárs képzőművészet népszerűsítése.

Fajó János alkotása a geometrikus formákon alapuló konstruktivizmus irányzatát követi. Az idős mester, aki elsősorban festőművész, itt két alkotásával jelent meg (ld. a kapcsolt lapot is.)
Ez a műve ismerős, azonos, vagy azonos témájú/című plasztikájával volt jelen a veszprémi, fájdalmas véget ért Európa-szoborpark I. (a botrányba fulladt Vetési-gimnázium udvarán hosszú ideig jelen lévő szoborkert; http://www.veszpremkukac.hu/kulturharc-bekemenyitettek-az-igazgatonok/ ) kollekciójában. Nem tudható azonban, a példány azonos-e, annyi biztos, hogy a téma erősen foglalkoztatta az idős művészt. Az alkotás amolyan "referenciát" is jelenthet, hiszen azonos címmel látni lehetett róla egy képet az Artportal cikkében is alig egy hónappal ezelőtt... sajnos most ez sem látható, a honlap átszervezése óta.

A hajtogatott acéllemez egymásba fonódik, minden nézőpontból más-más képet mutat. A csillogó krómacél felülete visszaadja, másképp fogalmazva magába fogadja környezetét.
Az udvarra történő belépéskor elsőként a nézőre köszönő mű a szögleges medence szélén, "védve" kapott elhelyezést, ezáltal viszont nem volt lehetőség a tanulmányozásra, honnan-hová tartanak a síkok, amik a térbeli szerkezetet adják.
Kánikula lévén, a napfény a délutáni órán is igen intenzíven befolyásolta a megfogható képet. A legérdekesebb az, hogy a helyszínről megőrzött benyomás szerint a felület erősen az őt körülvevő kékség hatása alatt állt, az objektív mégis a fém adta árnyalatot "hozta haza".
Források:
https://www.facebook.com/events/1277928265659583/
https://welovebudapest.com/elmeny.kultura/ilyen.is.lehet.egy.indusztrial.irodahaz.kertje.kortars.muveszet.a.dorottya.udvarban
http://www.ikon.hu/artroll/index?search=e_id&search_string=13508

Kapcsolódó
Cikkcakk II.
Kapcsolódó
Két négyzet

Cím alapján hasonló

"Két négyzet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285665
Feltöltve
2017.07.23. 09:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.23. 09:37

"Két négyzet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285669
Feltöltve
2017.07.23. 09:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.23. 09:38

"Két négyzet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285663
Feltöltve
2017.07.23. 09:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.23. 09:36

"Két négyzet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285667
Feltöltve
2017.07.23. 09:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.23. 09:37

"Két négyzet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285664
Feltöltve
2017.07.23. 09:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

285666
Feltöltve
2017.07.23. 09:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

285668
Feltöltve
2017.07.23. 09:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.23. 09:37

"Két négyzet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285673
Feltöltve
2017.07.23. 09:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.23. 09:39

"Két négyzet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285671
Feltöltve
2017.07.23. 09:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

285670

285672
Feltöltve
2017.07.23. 09:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.23. 09:39
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.07.24. 10:42
Göröntsér Vera publikálta "Két négyzet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.