Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu

Debrecen, Várad utca

Állapot: Lebontott

Debrecen
Várad utca
"Várad utca"

Felállítás1976

Prim Zoltán (ötvösművész)

TundeK62
2008.12.10. 15:38
A Városi Tanács 1976-ban egy 1750-es térkép alapján megjelölte emléktáblákkal a régi városkapukat. Itt az Alföldön nem volt elég kő, hogy városfalakat emeljenek, ezért aztán sáncokat és palánkokat építettek az idegenek ellen. A kapukon lehetett bejutni. Hét nagyobb kapu volt. Az emléktáblákon a Miklós utcai, a Hatvan utcai, a Péterfia utcai, Mester utcai, Csapó utcai, és az Anna utcai kapu táblái láthatóak.
Ezen a műlapon a ma már nem látható, Várad utcai kapu táblája van jelenleg, de ez volt a "közös műlap" is.
A Várad utca nagyon régen nem létezik már Debrecenben. Az állomás környékén volt, attól észak-keletre, ott, ahol ma a Homokkerti felüljáró van. A térképen is jól látszik a kapu helye, a mai belváros legdélibb pontján.
Az állomást és környékét, főként a ma Petőfi térként ismert közterületet lebombázták a második világháborúban. Nagyon sok ház, és utcák tűntek el a térképről...Ez a része teljesen más a városnak, mint a bronztáblán látott 1750-es állapot.
Források:
Debrecen utcanevei Szerkesztő: Dr. Nábrádi Mihály Debrecen, 1984 p. 47.

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Debreceni városkapuk: 'Miklós úttzai kapu'
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12063
Feltöltve
2008.12.10. 00:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.10. 00:44
Debreceni városkapuk: 'Miklós úttzai kapu'

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Debreceni városkapuk: 'Hatvan úttzai kapu'
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12064
Feltöltve
2008.12.10. 00:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.10. 00:45
Debreceni városkapuk: 'Hatvan úttzai kapu'

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Debreceni városkapuk: 'Péterfia úttzai kapu'
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12065
Feltöltve
2008.12.10. 00:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.10. 00:47
Debreceni városkapuk: 'Péterfia úttzai kapu'

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Debreceni városkapuk: 'Anna úttzai kapu'
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12066
Feltöltve
2008.12.10. 00:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.10. 00:48
Debreceni városkapuk: 'Anna úttzai kapu'

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Debreceni városkapuk 'Csapó úttzai kapu'
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
99519
Feltöltve
2011.11.11. 11:47
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EasyShare Z981 Digital Camera
ƒ35/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aquila 11.11.11. 11:47
Debreceni városkapuk 'Csapó úttzai kapu'

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Debreceni városkapuk 'Mester úttzai kapu'
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
99520
Feltöltve
2011.11.11. 11:49
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EasyShare Z981 Digital Camera
ƒ40/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aquila 11.11.11. 11:49
Debreceni városkapuk 'Mester úttzai kapu'

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
115350
Fotózva
2009. január
Feltöltve
2012.08.01. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.01. 22:51
2009. január

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

A hiányzó hetedik, Várad uttzai kapu fényképe Balogh László felajánlásával.
Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
216304
Forrás
Balogh László
Feltöltve
2015.09.01. 18:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.01. 18:54
A hiányzó hetedik, Várad uttzai kapu fényképe Balogh László felajánlásával.

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
420407
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2020.10.16. 09:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/60 • 5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.16. 09:21
2019. november

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
421049
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2020.10.19. 13:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/640 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.19. 13:21
2019. szeptember

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
433962
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2021.02.22. 17:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.22. 17:45
2016. február

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
437006
Feltöltve
2021.03.19. 16:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.19. 16:47

"Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Prim Zoltán (ötvösművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
437007
Feltöltve
2021.03.19. 16:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/60 • 10.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.19. 16:47
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.03.19. 16:47
2 új fotót töltöttem a "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlaphoz
21.02.22. 17:45
1 új fotót töltöttem a "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlaphoz
20.10.19. 13:21
1 új fotót töltöttem a "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlaphoz
20.10.16. 09:21
1 új fotót töltöttem a "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlaphoz
15.09.11. 23:18
A "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.01. 18:54
1 új fotót töltöttem a "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlaphoz
15.02.21. 13:30
A "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.21. 13:29
A "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.17. 09:05
A "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.11.11. 11:49
1 új fotót töltöttem a "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlaphoz
11.11.11. 11:47
1 új fotót töltöttem a "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" műlaphoz
08.12.10. 15:38
TundeK62 publikálta "Városkapu-emléktábla – Várad utcai kapu" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.