Kassai áruház kerámiadísze I.

Kassa (Košice), Hlavná 2.

Alternatív, helyi címek:A Dargov áruház külső kerámiadísze

Kassa (Košice)
Hlavná 2.
Az áruház bejárata melletti falon látható.

Felállítás1987

Vanek Imre (keramikus)
Ladislav Kyselák (építész, közreműködő)

TundeK62
2017.07.07. 23:39
Ennek az alkotásnak a fotói évek óta itt vannak a gépemen, de csak nemrég fedeztem fel, hogy alkotója, Vanek Imre, Szlovákiában alkotó keramikus már szerepel itt az oldalon műveivel.
Elő is varázsoltam a gépemről a 2013-ban készült képeket, és a héten újra is fotóztam a művet.
A Dargov áruház Kassa első ilyen típusú nagyáruháza volt. Így nézett ki pár évtizeddel ezelőtt az épület: http://www.uzemneplany.sk/mestskezasahy-2011-kosice-projekt/38/najdi-rozdiely/?dp=2

Ennek az áruháznak a díszítésére találta ki Ladislav Kyselák építész, hogy két szép épületkerámia is díszítse az áruházat. Egyik, a műlapon látható, a bejárat melletti, szinte nonfiguratív mű, mely 1984 és 1987 között készült el. Mérete 330 x 660 cm.
Viszonylag kevés színt használt a keramikus, de éppen ezért lett nagyon dekoratív, és figyelem felkeltő a mű. Az alkotás középső részén egy nagy D betűt látunk, utalva ezzel az áruház nevére, a Dargovra.

Sajnos sokféle fotó kering az áruházról a neten, és sokszor alig látszik a szép, egész falat betöltő kerámia, az elé rakott nagyon sok árutól.

A keramikus további művei, melyeket a műkereskedelemben árulnak, miután majd két éve meghalt, 2015. decemberében: https://www.galeriakvetin.sk/obrazy/vanek-imrich
Források:
https://dennikn.sk/260404/zomrel-imrich-vanek-krasne-sochy-vyrabal-aj-z-hrncekov/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kassai áruház kerámiadísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Vanek Imre (keramikus)Ladislav Kyselák (építész, közreműködő)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
269901
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2017.03.14. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.14. 00:33

269902
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2017.03.14. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125

269903
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2017.03.14. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

269905

283937
Feltöltve
2017.07.07. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.07. 22:34

"Kassai áruház kerámiadísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Vanek Imre (keramikus)Ladislav Kyselák (építész, közreműködő)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
283938
Feltöltve
2017.07.07. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

283939
Feltöltve
2017.07.07. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

283940
Feltöltve
2017.07.07. 22:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.07. 22:34

"Kassai áruház kerámiadísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Vanek Imre (keramikus)Ladislav Kyselák (építész, közreműködő)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
283941
Feltöltve
2017.07.07. 22:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.07. 22:35

283942

286546
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2017.08.03. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-H3
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.08.03. 00:09
2013. október
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.07.12. 21:55
A "Kassai áruház kerámiadísze I." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.07.08. 00:16
A "Kassai áruház kerámiadísze I." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.07.07. 23:39
TundeK62 publikálta "Kassai áruház kerámiadísze I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.