Szentháromság-oszlop

Olomouc, Horní náměstí (Felső tér)
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Sloup Nejsvětější Trojice
Angol cím:Holy Trinity Column

Olomouc
Horní náměstí (Felső tér)
A város szabálytalan alakú főterén, a városháza mellett található.

Felállítás1754. szeptember 9.

Szórád Péter
2017.06.19. 07:42
A 32 méter magas barokk alkotás Közép-Európa legnagyobb szoborcsoportja. Az építés kezdeményezője és tervezője Václav Render császári főépítész, aki 1716-ban javasolta a városi tanácsnak a monumentális Szentháromság-oszlop felépítését. Ebben az időben már vége felé járt az 1714 és 1716 között dúló pestisjárvány, és a túlélők hálából már elkezdték egy kisebb méretű pestisoszlop építését a közeli Alsó téren. Render azonban egy példátlanul pompás emlékről álmodott, és élete hátralévő részét és minden vagyonát a grandiózus terv megvalósításának szentelte. Sajnos a nagy mű elkészültét már nem érhette meg, 1733. augusztus 3-án bekövetkezett halálakor még csak a kápolnát fedő első szint volt készen, de bizonyos, hogy kezdetektől fogva világos elképzelése volt a végleges felépítményről. Ezt bizonyítja, hogy egy két méter mély és 200 négyzetméter nagyságú alap kiásásával kezdődtek a munkálatok. A kivitelezésen számos olomouci mester munkálkodott. A 1754 évi befejezést közülük többen nem érhették meg. František Thonecky, Jan Václav Rokicky, és Augustin Scholtz is dolgoztak rajta, de nem láthatták az elkészült oszlopot. A művet végül Rokicky fia, Jan Ignác fejezte be. A kőszobrok faragását Filip Sattler, kezdte el, halála után Ondřej Zahner folytatta a munkát. Šimon Forstner aranyműves készítette az aranyozott rézszobrokat, ő csak súlyosan megbetegedett a munkája közben használt higany gőzének a káros hatásától.
Az elkészült kompozíció egy 17 méter átmérőjű homokkő alapra épült három szintes felépítmény. Az első szint belsejében egy kis festett kápolna van beépítve, amelynek domborművein Káin és Ábel, Noé és a vízözön, Ábrahám és fia Izsák, és Jézus kereszthalála van megörökítve. A felépítmény 52 szobrászati díszítést tartalmaz, a 12 életnagyságnál nagyobb apostolon kívül 18 egyéb szent látható, valamint angyalokat és keresztény erényeket bemutató domborművek. A legtetején a Szentháromságot ábrázoló aranyozott réz szobor foglal helyet, alatta pedig Szűz Mária mennybemenetelének ábrázolása látható. Az alsóbb szinteken Jézus földi életéhez kapcsolódó szentek alakjai állnak: anyjának szülei Szent Anna és Szent Joachim, nevelőapja Szent József, valamint Keresztelő Szent János. Mellettük Szent Lőrinc és Szent Jeromos. A három dombormű a három Isteni erényt mutatja: a Hitet, a Reményt és a Szeretetet. Alattuk látható Szent Cyrillt és Metódot, Szent Balázst, Sarkander Jánost, Szent Bélát és Nepomuki Szent Jánost ábrázoló szobrok, és a Harmincéves háború alatt mártírhalált halt, liliomokkal ábrázolt Sarkander. Az alsóbb szinten látható még Szent Móric és a másik cseh védőszent, Szent Václav alakja, Ausztria patrónusa Szent Flórián, Kapisztrán Szent János, Szent Antal és Gonzága Lajos, a diákok védőszentje.
Az oszlopon négy aranyozott kronogram olvasható. A szövegekben látható nagybetűk római számként összegezve az oszlop elkészülésének évét, 1754-et adják.
1754. szeptember 9-én nagy ünnepség keretében avatták fel, amelyen Mária Terézia királynő is részt vett férje, Lotaringiai Ferenc császár társaságában.
1754-ben a porosz hadsereg támadása idején az oszlop többször megsérült. Ekkor egy küldöttséget menesztettek James Keith tábornokhoz, és arra kérték, ne lőjenek többet az oszlopra. A kérést teljesítették. A felújítás után az oszlop törzsében emlékeztetőül meghagytak egy bearanyozott ágyúgolyót, ami a mai napig látható.
Napjainkban az oszlopot a cseh kormány kulturális nemzeti értékek védelméről szóló törvénye védi. 2000-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.
Legutóbb 1998 és 2001 között végeztek teljes körű felújítást. A kőszobrok restaurálását Ladislav Werkmann, az aranyozott rézszobrok felújítását pedig Ivan Houska végezte.
Források:
http://www.werkmann.cz/?q=node/23
http://tourism.olomouc.eu/sights/cathedrals-churches-and-chapels/detail=230/hu
https://en.wikipedia.org/wiki/Holy_Trinity_Column_in_Olomouc
https://cs.wikipedia.org/wiki/Sloup_Nejsv%C4%9Bt%C4%9Bj%C5%A1%C3%AD_Trojice_(Olomouc)
http://archive.li/ycp3z#selection-921.0-921.152
http://ftp.npu.cz/vystava-unesco/olomouc/
http://www.houska.cz/form/kontakt/3/27/
https://en.wikipedia.org/wiki/Holy_Trinity_Column_in_Olomouc
Angol leírás, sztori
Szórád Péter
2017.06.19. 07:42
The column is 32 meters high. It was built between 1716 and 1754. The statue group consists of 52 elements. On the lower level there is a chapel built in. Statues depict patron saints. The Trinity is placed on the top of the column. It is the biggest Baroque sculptural group in the Czech Republic.

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
281865
Feltöltve
2017.06.18. 09:54
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.06.18. 09:54

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
281866
Feltöltve
2017.06.18. 09:54
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.06.18. 09:54

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
281868
Feltöltve
2017.06.18. 10:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.06.18. 10:05

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
281869
Feltöltve
2017.06.18. 10:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.06.18. 10:05

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
281870
Feltöltve
2017.06.18. 10:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/320 • ISO100

281871
Feltöltve
2017.06.18. 10:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.06.18. 10:05

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
281872

281873
Feltöltve
2017.06.18. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.06.18. 10:06

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
281874
Feltöltve
2017.06.18. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.06.18. 10:06

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
281875

281876
Feltöltve
2017.06.18. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.06.18. 10:06

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
281877
Feltöltve
2017.06.18. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.06.18. 10:06

Archív fotók

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
282018
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2017.06.19. 14:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.06.19. 14:49
Archív felvétel

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
282019

282020
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2017.06.19. 14:50

Ády 17.06.19. 14:50
Archív felvétel

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Olomouc
Feltöltő
Azonosító
282021

282022

Összesen 17 fotó

Műlap története

17.06.19. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-oszlop" műlaphoz
17.06.19. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-oszlop" műlaphoz
17.06.19. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-oszlop" műlaphoz
17.06.19. 14:49
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-oszlop" műlaphoz
17.06.19. 14:49
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-oszlop" műlaphoz
17.06.19. 07:42
A közösség publikálta Szórád Péter "Szentháromság-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.