Hit, remény, szeretet

Salzburg, Domplatz 1.

Alternatív, helyi címek:A Salzburgi dóm kapui
Angol cím:The Salzburg Cathedral's Gates: Faith, Hope, and Charity

Salzburg
Domplatz 1.
A Salzburgi dóm árkádjai alatt, a székesegyház három bejáratának kapuin.

Göröntsér Vera
2017.06.07. 15:19
Az elmúlt évben, immár közel egy éve Salzburgba vitt az utam... és a kórus. Itt énekeltünk, a híres székesegyházban körülbelül délidőben... kissé megilletődötten. Nem volt könnyű nap, a fellépés előtt és után is a várost jártuk a tűző napon, gyűjtöttük az élményeket (szobrokat).

A székesegyház előtt látható szobrokat "kihagytam", mivel előzetesen nem találtam meg az alkotóit. Most már bánom...
Bánatosan jelzem, nincs összkép a három díszkapuról, mivel kivitelezhetetlen. Elgondolkodtam ugyanakkor, a három kapu bizonyos mérlegelés alapján talán három műlapot érdemelne, hiszen külön alkotójuk van. Mégis úgy érzem, elválaszthatatlanok.
Témájuk a keresztény vallások alaptétele, a három "Isteni erény" (máshogyan " teológiai erény"), a hit, a remény és a szeretet. Pál apostol levelére utalva:
„ Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig a legnagyobb a szeretet. ” (Pál első levele a korinthosziakhoz 13:13)

A középső (remény) kapu konkrét jeleneteket ábrázol, így kicsit eltér a két oldalsó megformálásától..Mégis, a két szélső nekem jobban tetszik. Mindkettő inkább sugallja mondanivalóját, sőt inkább impressziókat jelenítenek meg. Kis képek, utalások, a keresztény hit alapjainak megjelenítésére.
Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Salzburg_Cathedral
https://hu.wikipedia.org/wiki/Isteni_er%C3%A9nyek
https://en.wikipedia.org/wiki/Theological_virtues
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2017.06.07. 15:19
There áre three bronze gates inside the portals, created from 1957 and 1958. The gates represent the three divine virtues (theological virtues) of faith, hope and charity.
"The Tor des Glaubens (gate of faith) on the left was created by Toni Schneider-Manzell..., the central Tor der Liebe (gate of love) was created by Giacomo Manzù..., and the Tor der Hoffnung (gate of hope) on the right was created by Ewald Mataré...."

Kapcsolódó
Maria Immaculata

Cím alapján hasonló

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
280436
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:36

280435
Feltöltve
2017.06.05. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:36

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
280444
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:47
2016. június

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
280440
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:43
2016. június

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
280441
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:44
2016. június

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
280447
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:49
2016. június

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
280438
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:37
2016. június

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
280442
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • ISO3200

280445
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/15 • ISO800

280439
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:37
2016. június

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
280443
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/8 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:44
2016. június

"Hit, remény, szeretet" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
280446
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.06.05. 16:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.05. 16:47
2016. június
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.06.07. 15:19
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Hit, remény, szeretet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.