Szentháromság-templom üvegablakai

Hódmezővásárhely, Andrássy út 11.

Alternatív, helyi címek:Jézus Szíve, Mária Szíve-üvegablakok

Hódmezővásárhely
Andrássy út 11.
A templom szentélyének két ablakát díszíti.

Avatás1942

Palka József (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Benkő Gabriella Emese
2021.07.21. 07:00
Hódmezővásárhely központjában áll a Szentháromság-templom, 1752-től épült barokk stílusban, 1756-ban szentelték fel. Az egyhajós épületet Ybl Miklós tervei alapján bővítették háromhajósra. [1] A szentély két oldalán 1942-ben új üvegablakokat helyeztek el. A hívők adományából, Palka József budapesti üvegművész készítette, szignója olvasható az ablakok alsó részén.

A műemlékvédelem alatt álló templom [2] belső terébe lépve, az oltár bal oldali ablakában Jézus Szíve ábrázolás látható. Jobbról Mária Szíve festett ólomüvegablak díszíti a teret.
Jézus Szíve: "Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe." [3]
Mária Szíve: "Mária Szeplőtelen Szíve: a Boldogságos Szűz Mária szíve, a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe." [4]
Források:
[1] Templom története: http://hodmezovasarhelyiplebaniak.emecclesia.hu/hodmezovasarhelyiplebaniak.emecclesia.hu/index0211.html?pageid=292
[2] Műemlék: http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/3370
[3] Jézus szíve: http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve.html
[4] Mária Szíve: http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20Szepl%C5%91telen%20Sz%C3%ADve.html

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
450277
Feltöltve
2021.07.15. 13:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.15. 13:59

"Szentháromság-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
450275
Feltöltve
2021.07.15. 13:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 50mm • ISO800

450282
Feltöltve
2021.07.15. 14:09
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.15. 14:09

"Szentháromság-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
450281
Feltöltve
2021.07.15. 14:09
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO800

450280
Feltöltve
2021.07.15. 14:09
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 300mm • ISO800

450283
Feltöltve
2021.07.15. 14:09
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.15. 14:09

"Szentháromság-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
450276
Feltöltve
2021.07.15. 13:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ13/1 • 1/200 • 51mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.15. 13:59

"Szentháromság-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
450285
Feltöltve
2021.07.15. 14:19
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.15. 14:19

450284

450279
Feltöltve
2021.07.15. 14:09
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ16/1 • 1/200 • 300mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.15. 14:09

"Szentháromság-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
450278
Feltöltve
2021.07.15. 14:09
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/640 • 300mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.15. 14:09
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.12.15. 08:12
Megérintettem a "Szentháromság-templom üvegablakai" alkotást
21.07.21. 09:59
A "Szentháromság-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.21. 07:00
Benkő Gabriella Emese publikálta "Szentháromság-templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.