Szent József-templom üvegablakai

Kiskőrös, Tomori Pál utca 12.
További képek a Fotólistában

Kiskőrös
Tomori Pál utca 12.
Petőfi tér

Felállítás1925

Zsellér Imre (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2017.05.31. 22:53
Ez volt aznap a harmadik templom, amit üvegablak miatt kerestem föl.
Nem egyszerű manapság templomba bejutni.
A foktői templomot régen kinéztem, a tapasztalatok miatt miseidőben érkeztem. Csábító volt, hogy a http://templomablakanno.blog.hu konkrétan ír róla. Foktő, Csodatevő Szent Gergely templom. A templom 1784-ben épült késő barokk stílusban.
Úgy tűnik lekéstem - zárva.
A következő kísérlet Kecelen volt: keceli Szentháromság templom
Amikor odaértem még a hívők jöttek ki a templomból. A templom előtti feszületet lefényképeztem - nem kellett volna. A templom ajtó nyitva volt ugyan de belül általában van még egy vasrács is - jelen esetben üveges. Itt - a foktőivel ellentétben - láthattam a festett üvegablakokat, de ez 45 fok ugyebár.
Ekkor Kiskőrös volt hátra.
A Szent József Katolikus Templomban este 6-kor kezdődött mise. Nem akartam elszalasztani az ablakokat. Végig részt vettem a misén - a templom 85-90%-ban töltve, kiváló hangosítás és vetítés mellett folyt a szertartás.
Íme az ablakok:
Szent Margit
Szt. László király
Szent Erzsébet

Cím alapján hasonló

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Margit
Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
279822
Feltöltve
2017.05.31. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.31. 17:20
Szent Margit

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
279823
Feltöltve
2017.05.31. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ51/10 • 1/40 • ISO400

279824
Feltöltve
2017.05.31. 17:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.31. 17:20

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Margit
Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
279825
Feltöltve
2017.05.31. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/60 • ISO320

279826
Feltöltve
2017.05.31. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

279827
Feltöltve
2017.05.31. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/100 • ISO125

279828
Feltöltve
2017.05.31. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/80 • ISO320

279829
Feltöltve
2017.05.31. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/50 • ISO400

279830
Feltöltve
2017.05.31. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.31. 17:20

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szt. László király
Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
279832
Feltöltve
2017.05.31. 17:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.31. 17:21
Szt. László király

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szt. László király
Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
279833
Feltöltve
2017.05.31. 17:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.31. 17:22
Szt. László király

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Erzsébet
Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
280069
Feltöltve
2017.06.02. 19:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.02. 19:20
Szent Erzsébet

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
550648
Feltöltve
2024.01.11. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/60 • 3.7mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.01.11. 09:24

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
550649
Feltöltve
2024.01.11. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ44/10 • 1/80 • 13.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.01.11. 09:24

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
550650
Feltöltve
2024.01.11. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/250 • 4.8mm • ISO80

550651
Feltöltve
2024.01.11. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ49/10 • 1/80 • 19.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.01.11. 09:24

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
550652
Feltöltve
2024.01.11. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 27.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.01.11. 09:24

"Szent József-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Kiskőrös
Feltöltő
Azonosító
550653
Feltöltve
2024.01.11. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 27.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.01.11. 09:24
Összesen 18 fotó

Műlap története

16 perce
Megérintettem a "Szent József-templom üvegablakai" alkotást
27 napja
6 új fotót töltöttem a "Szent József-templom üvegablakai" műlaphoz
01.01. 16:29
Megérintettem a "Szent József-templom üvegablakai" alkotást
23.08.06. 17:28
Megérintettem a "Szent József-templom üvegablakai" alkotást
21.03.26. 11:34
A "Szent József-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.30. 16:48
Megérintettem a "Szent József-templom üvegablakai" alkotást
18.12.21. 16:33
Megérintettem a "Szent József-templom üvegablakai" alkotást
18.07.28. 11:01
Megérintettem a "Szent József-templom üvegablakai" alkotást
18.03.30. 14:09
Megérintettem a "Szent József-templom üvegablakai" alkotást
18.01.02. 15:07
Megérintettem a "Szent József-templom üvegablakai" alkotást
17.06.01. 22:19
A "Szent József-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.31. 22:53
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent József-templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.