Keresztelő Szent János

Budapest, XIV. kerület, Kassai tér

A Szentlélek-plébániatemplom szentélyének jobb oldalán áll a keresztelőkút és rajta az alkotás.

Avatás1937. november 14.
Avatás1923

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2017.05.22. 17:09
Számtalanszor mentem már el az óriási méretű templom mellett, de minden alkalommal zárva volt. Olvastam azonban a Zsellér Imre nevével fémjelzett üvegablakokról, így elhatároztam, hogy mise előtt próbálkozom. Nehéz feladat, mert az esti mise előtti időben már nem igaziak a fények, ráadásul 85 üvegablak lefényképezése nem kis feladat. Nem is jutottam a végére.

Meglepetést okozott ugyanakkor a szentélyben található sajátos megformálású alkotás. Kétség nem fért hozzá, hogy a keresztelő kúton látható szobor Keresztelő Szent Jánost ábrázolja, aki kezében keresztet tart, ruházatáról könnyen elfogadható, hogy teveszőrből készült, holott az alkotás anyaga ruskicai márvány. Mindez hazatértem után igazolódott egyértelműen – némi kutakodás eredményeként.
A szobor állapota sajnos kicsit lehangoló, pedig megbecsült darabja lehet a templomnak, ami látszik az elhelyezésből, ill. használatban is van (ill. én így gondolom). A források információ alapján rögzítettem az alkotókat, míg kiderült, hogy a keresztelő kúton látható név az adományozót jelöli.
A kúton szereplő évszám az ajándékozás évét jelölheti, míg a mai formájában látható templom csak 1937-ben épült meg Petrovácz Gyula tervei alapján. Ebből arra lehet következtetni, az ajándékozás korábban történt, amikor még a Hermina-kápolna volt a környékbeli hívők számára a hitélet színhelye.

Keresztelő Szent János a kereszténység egyik legfőbb alakja. "János igazi próféta volt, az utolsó és a legnagyobb a próféták közül." Hirdette a kereszténységet, de küldetése befejezéseként vértanú-halált halt, lefejezték http://www.adorans.hu/node/1157 Róla, helyéről a katolikus hit terjesztésében, kételyeiről bővebben a harmadik forrásnál jelölt cikkben lehet olvasni.
Források:
A templomról, honlap: https://www.esztergomi-ersekseg.hu/plebaniak/szentlelek-plebania-budapest-herminamez-otilde-
Keresztelő Szent János: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0624.html
A szent a Wikipédián: https://hu.wikipedia.org/wiki/Keresztel%C5%91_J%C3%A1nos
A templom adatai – Halott link!: http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,502,0,0,1,0

Cím alapján hasonló

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
278678
Feltöltve
2017.05.22. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.22. 10:32

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
278679
Feltöltve
2017.05.22. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

278681
Feltöltve
2017.05.22. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO800

278683

278684
Feltöltve
2017.05.22. 10:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.22. 10:37

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
278686
Feltöltve
2017.05.22. 10:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

Göröntsér Vera 17.05.22. 10:38

278685
Feltöltve
2017.05.22. 10:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.22. 10:37

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
278682
Feltöltve
2017.05.22. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.22. 10:32

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
278687
Feltöltve
2017.05.22. 10:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

278688
Feltöltve
2017.05.22. 10:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

278680
Feltöltve
2017.05.22. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.22. 10:32

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
278689
Feltöltve
2017.05.22. 10:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.22. 10:38

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318987
Feltöltve
2018.07.24. 11:26
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/16 • ISO300

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.24. 11:26

318988

318989
Feltöltve
2018.07.24. 11:27

Dénes Ildikó 18.07.24. 11:27

318990
Feltöltve
2018.07.24. 11:27
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/16 • ISO350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.24. 11:27
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.12.05. 15:09
Megérintettem a "Keresztelő Szent János" alkotást
20.07.05. 15:19
Megérintettem a "Keresztelő Szent János" alkotást
18.07.24. 11:27
1 új fotót töltöttem a "Keresztelő Szent János" műlaphoz

18.07.24. 11:26

17.05.22. 17:09
Göröntsér Vera publikálta "Keresztelő Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.