I. világháborúban elesettek emlékére

Dencsháza, Petőfi utca 59.
További képek a Fotólistában

Dencsháza
Petőfi utca 59.

Felállítás1922

Keszthelyi Sándor
2017.05.22. 11:42
Dencsháza közepén van a református templom. Műemlék, copf stílusban épült 1792-ben. Fehérre meszelt falai, piros cserépteteje és karcsú tornya van, szép toronysisakkal.

A templomtól keletre lévő parkban két külön emlékmű van, egyik az I. világháborús, a másik a II. világháborús hősök emlékére készült.

Az I. világháborús emlékmű a magasabb, habár a mellette álló fenyőfa még jóval föléje nyúlik és árnyékba is borítja. Az emlékmű karcsú pillérjének a tetején egy turul ül, félig kiterjesztett szárnyakkal.

A legalsó kőhasábon egy fekete kőlap van. Ennek felirata:

AZ 1914-18 ÉVI VILÁGHÁBORÚBAN
HŐSI HALÁLT HALTAK:

Alatta 25 név sorakozik.

HŐS FIAINAK EMLÉKÜL EMELTE
DENCSHÁZA NAGYKÖZSÉG KÖZÖNSÉGE 1923.

A felső pillér keleti oldalán egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]
A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.
Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok az 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.
Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.

A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dencsháza
Feltöltő
Azonosító
278690
Feltöltve
2017.05.22. 11:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.22. 11:26

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dencsháza
Feltöltő
Azonosító
278691
Feltöltve
2017.05.22. 11:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.22. 11:26

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dencsháza
Feltöltő
Azonosító
278692
Feltöltve
2017.05.22. 11:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.22. 11:27

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dencsháza
Feltöltő
Azonosító
278693
Feltöltve
2017.05.22. 11:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/400 • ISO100

278694
Feltöltve
2017.05.22. 11:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/1000 • ISO100

278695
Feltöltve
2017.05.22. 11:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

278696
Feltöltve
2017.05.22. 11:28

Keszthelyi Sándor 17.05.22. 11:28

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dencsháza
Feltöltő
Azonosító
278697

278698
Feltöltve
2017.05.22. 11:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.22. 11:28

Adalék vagy máshol

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dencsháza
Feltöltő
Azonosító
278699
Feltöltve
2017.05.22. 11:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.22. 11:28
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.05.22. 11:42
Keszthelyi Sándor publikálta "I. világháborúban elesettek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.