Gyula, Kétegyházi út 3.

Gyula
Kétegyházi út 3.
A Gyulai Húskombinát épülete mellett (előtt) található.

Avatás1987. november 27.

TundeK62
2017.04.04. 21:16
Teljesen meg voltam győződve arról, hogy ez az alkotás már régen szerepel az oldalon. Illetve, gondoltam, mivel nem nézett ki valami új alkotásnak, a Gyulai Húskombinát előtti szökőkút, és benne a szobor.
Aztán a kisördög csak nem hagyott nyugodni: körbe szerettem volna fotózni, az út túloldaláról is érdekesnek ígérkező művet. Közelebb érve láttam meg, hogy mennyire elhanyagolt a kút, az üzem bejárata mellett kialakított mintabolt is, mintha évekkel ezelőtt bezárt volna...

Azért a Mladonyiczky Béla, békéscsabai tanár, és szobrász által készített kútszobor még a helyén áll, csak víz, még a korai időpont (március közepe) miatt nem volt benne. A nyár is kétséges számomra, és azt sem tudom beígérni, hogy majd megnézem nyáron is. Ezért egy könnyed ugrással be a medencébe (fel sem mertem nézni a portásfülke felé). Találtam szignót, és évszámot is, gondolom mindkettőben meg lehet bízni. Az artportálon nem szerepel az alkotás, de nem ez az első, amit fotóztam a szobrásztól, és nincs róla forrás.

A szobor mészkőből készült, és valamivel nagyobb, mint az életnagyság. A női alak leegyszerűsített, azt sem nagyon lehet felfedezni, miből iszik. Még ott vannak a kútban, a vízsugarat adó csövek, tehát egy szökőkúttal van dolgunk.

Mladonyiczky Béláról itt lehet részletesebben tájékozódni: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mladonyiczky-bela-5599
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mladonyiczky_B%C3%A9la
Benkő Gabriella Emese
2019.11.14. 01:05
Avatás:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1987_11/?pg=219&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Ivó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270851
Feltöltve
2017.03.22. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 16:12

"Ivó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270852
Feltöltve
2017.03.22. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 16:12

"Ivó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270853

270854
Feltöltve
2017.03.22. 16:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 16:13

"Ivó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270855
Feltöltve
2017.03.22. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 16:14

"Ivó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270856
Feltöltve
2017.03.22. 16:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 16:14

"Ivó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270857
Feltöltve
2017.03.22. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

270858

270859
Feltöltve
2017.03.22. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 16:15

"Ivó nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
270860
Feltöltve
2017.03.22. 16:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 16:15
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.08.12. 08:34
Az "Ivó nő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.09.09. 13:29
Megérintettem az "Ivó nő" alkotást
19.11.14. 01:06
A Közösség megszavazta az Ivó nő műlapon várakozó szerkesztést
19.11.14. 01:05
A Közösség megszavazta az Ivó nő műlapon várakozó szerkesztést
19.10.25. 14:29
Megérintettem az "Ivó nő" alkotást
17.04.04. 21:16
TundeK62 publikálta "Ivó nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.