I. világháborús emlékmű

Szántód, Római út 1.

Szántód
Római út 1.
Szántódról Kőröshegyre vezető út elején az erdészet előtt áll az alkotás.

Felállítás2018. november 10.

Huszár László (fafaragó)

Ády
2019.01.31. 11:23
Az alkotást a Szántódi Erdészet előtti kis téren állították fel az I. világháborúban elesett katonák századik évfordulójának emlékére.
Nincs olyan település kis hazánkban, ahol ne lenne áldozata a világháborúnak. Még ennek a pici községnek is tizenegy katonája, Balogh Pál, Bangó János, Bodri György, Bodri Pál, Csanádi József, Csima Ferenc, Kovács József, Márkus Ferenc, Szabics József, Szabó Károly és Vasicsek János veszett oda.
Az elhunyt honvédek nevének felkutatását és az emlékmű felállítását Tüskés Tibor a Községi Könyvtár vezetője kezdeményezte.

A kopjafa mellett jobb és bal oldalt álló virággal és szívvel díszített oszlopokon versek és idézetek olvashatóak. Mint Maurer Teodóra szántódi tanító "Idegen földben” című verse, vagy Vörösmarty Mihály Szózatának legszebb sorai. Az emlékművet Huszár László balatonendrédi népi fafaragó mester készítette.
Források:
https://somogyivar.hu/aktualis/2018/11/i-vilaghaborus-emlekmuvet-avattak-szantodon
További linkek
Huszár László fafaragó mester oldala: https://www.facebook.com/huszarlaszlonepifafarago/

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Huszár László (fafaragó)
Település
Szántód
Feltöltő
Azonosító
340783
Feltöltve
2019.01.30. 13:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.01.30. 13:12

340787

340784

340788

340786

340785

340790

340789

340792

340793

340791

340794

Összesen 12 fotó

Műlap története

19.01.31. 11:23
Ády publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.