Budapest, V. kerület, Piarista utca 1.

Alternatív, helyi címek:Gróf Széchenyi István

Budapest
V. kerület, Piarista utca 1.
A gimnázium emeleti Tanácstermében

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.03.24. 19:24
Kulturális Örökség Napja, 2012. Ez volt tudtommal az első alkalom az épület rekonstrukciója után, amikor a gimnázium megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Érdekes volt látni a régi-új találkozását, de kicsit hiányérzetet is jelentett, az ember úgy érezte, nincs még "belakva", nincs minden a helyén.

Az emléktábla (és párja) Szent Imre szobrával egy helyiségben található és – amennyire emlékszem, a Tanácsteremnek nevezett szobának nem-igen volt berendezése. A falak csupaszok, csak a két dombormű árválkodott rajta. Ám véleményem szerint annál értékesebb.

Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István (1791–1860) "politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere", aki a „legnagyobb magyar” titulust kapta Kossuth Lajostól, ebben az intézményben, a Piarista Gimnáziumban tanult – az emléktábla tanúsága szerint 1802–1804 és 1805–1807-es években. Ezzel azonban némiképp ellentétbe kerül a forrásként jelölt Wikipédia szócikkének tartalmával.
Én nem hiszem, hogy emléktáblát állíttatott volna (olvasható a táblán) gróf Széchenyi Bertalan (1866–1947) az Országgyűlés Felsőházának alelnöke/elnöke (a szövevényes rokoni szálat nem bogoztam ki), ha ez nem lenne tényszerű. Tehát én ezt elfogadom azzal, hogy bizonyára a szócikknek (pontosabban az ide vonatkozó résznek) is van igazságtartalma.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n
http://ovarigazdasz.hu/kapcsolat/14-kivalosagaink/akademikusok/473-grof-szechenyi-bertalan.html

Kapcsolódó
Szent Imre
Közös gyűjteményben
Széchenyi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
271105
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2017.03.23. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.23. 17:28
2012. szeptember

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
271103

271104

271101
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2017.03.23. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO800

Göröntsér Vera 17.03.23. 17:27
2012. szeptember

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
271100

271106
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2017.03.23. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.23. 17:28
2012. szeptember

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
271102
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2017.03.23. 17:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.23. 17:27
2012. szeptember

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289221
Feltöltve
2017.09.07. 14:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.07. 14:18

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289220
Feltöltve
2017.09.07. 14:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.07. 14:18
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.05.16. 15:22
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
17.03.24. 19:24
Göröntsér Vera publikálta "Széchenyi István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.