Révkomárom (Komárno), Európa Udvar

Alternatív, helyi címek:Comenius Szeges János, Johannes Amos Comenius

A Mátyás királyt ábrázoló szoborral szemben

Felállítás2014. május 26.

Göröntsér Vera
2017.04.03. 21:08
Visszamentem, nem tehettem mást.
Az első (amúgy sokadik) látogatásomkor, amikor ezt az alkotást is megtaláltam, rettentő kellemetlen idő volt és annál is rosszabb fényviszonyok. Borult, szürke idő, de a pucér ágak között folytonosan szemből ért a fény (engem és az objektívet), az eredméény borzasztó volt
Ez a sajátos megformálású szobor és persze a megformált alak többet érdemel! Az első napfényes hét végén, amikor időm is engedte, útnak indultam. Megérte (bár lehet, várhattam volna még), csak a lábam bánja.

A 2014-es Komáromi Napok keretén belül avatták ezt az alkotást, ami véleményem szerint erősen kirí korábbi társai közül. A klasszikus stílusban megformált, realista alkotások sora között egy modern, ami mégis hitelesen mutat be egy időben igen messziről származó személyiséget. Rendhagyói ugyanakkor, hogy az alkotó egy cseh szobrász – mint látom igen eredeti felfogással.

"A nemzetek tanítójaként" aposztrofált Comenius főleg a 17. században (1592–1670) élt, Az első modern pedagógusnak tekinthetjük, nemzetiségét tekintve cseh. Származását azonban apai ágon magyarnak is tartják, ebből származik a Szeges név, amit apai nagyapja révén már dokumentáltak is.
Ahogy nézem, világpolgár volt, számos európai városban megfordult. Több évet töltött Sárospatakon, ahol ma is nagy tisztelet övezi. Feladata az akkori református kollégium újjászervezése, egyszersmind egy "magas szintű papnevelő intézet megteremtése" volt.
Az itt töltött évek alatt "megújította az oktatást, a klasszikus latin helyett hétköznapi latint oktatott, megreformálta a nyelvtanítás lényegét, az oktatásban bevezette a drámajátékot ..., elkészítette a 7 osztályos pánszófikus iskolatervét".

Comedius személyisége és munkássága igen sokrétű. Ezt itt ismertetni lehetetlen. A Wikipédia cikkében olvashatók azok a didaktikus elvek, amikre oktatási módszertanát alapozta és aminek jó része ma is érvényes https://hu.wikipedia.org/wiki/Comenius#Didaktikai_elve Igaz ez olyannyira, hogy az ember magában visszakérdez: "Miért, most nem így van?" (nem egészen).
Iskolakoncepciójáról (3*6 éves időbeosztás), igen eredeti keresztény felfogásáról ugyanott találhatók összefoglalók. A cikk felsorolja fontosabb műveit, köztük azokat is, amiket Magyarországon írt.
Források:
http://www.dunataj.sk/comenius-mester-szobra-az-europa-udvarban/
http://janus.ttk.pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/albert_gabor/3_a_pedaggiai_realizmus_comenius_pedaggija.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Comenius

Közös gyűjteményben
Európa udvar Révkomárom

Cím alapján hasonló

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272773
Feltöltve
2017.04.03. 18:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 18:56

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272771
Feltöltve
2017.04.03. 18:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ110/10 • 1/640 • ISO100

272774
Feltöltve
2017.04.03. 18:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 18:57

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272766
Feltöltve
2017.04.03. 18:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 18:54

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272776
Feltöltve
2017.04.03. 18:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

272769
Feltöltve
2017.04.03. 18:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 18:55

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272772
Feltöltve
2017.04.03. 18:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 18:56

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272775
Feltöltve
2017.04.03. 18:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 18:57

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272767
Feltöltve
2017.04.03. 18:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 18:54

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272783
Feltöltve
2017.04.03. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 20:59

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272768
Feltöltve
2017.04.03. 18:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 18:54

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
272765
Feltöltve
2017.04.03. 18:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.03. 18:53

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
370647
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.08.25. 20:33
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/200 • 8.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.08.25. 20:33
2018. november

"Comenius" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
381246
Feltöltve
2019.10.30. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • 23.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.30. 22:16
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.05.19. 15:27
Megérintettem a "Comenius" alkotást
23.05.13. 13:06
Megérintettem a "Comenius" alkotást
23.03.18. 16:56
Megérintettem a "Comenius" alkotást
22.10.01. 17:57
Megérintettem a "Comenius" alkotást
21.06.26. 11:36
Megérintettem a "Comenius" alkotást
19.10.30. 22:16
1 új fotót töltöttem a "Comenius" műlaphoz
19.08.25. 20:33
1 új fotót töltöttem a "Comenius" műlaphoz
19.04.04. 13:26
Megérintettem a "Comenius" alkotást
18.11.02. 12:50
Megérintettem a "Comenius" alkotást
17.04.03. 21:08
Göröntsér Vera publikálta "Comenius" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.