Kóka Ferenc-síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
A Fiumei úti sírkert 42. parcella új részében. A 42/3-D-3 sírhelyen.

Felállítás1998

Nem köztéri:Temető, sírkert
kalaposlány
2019.03.30. 10:39
Kóka Ferenc festőművész (1934-1997) síremlékét a Fiumei úti sírkert 42. parcellájának új részében találtam meg, egy kis tér közepén, árnyas fákkal a háttérben. A síremléken egy szép, különleges sírszobor látható. Rajta szignó nem fedezhető fel, ezért levelemmel megkerestem a festőművész emlékét őrző és ápoló Kóka Ferenc Alapítványt, ahonnan választ kaptam kérdéseimre, a márvány sírszobor alkotóját, és elkészítésének időpontját illetően.

A sírszobrot az új Szentendrei Művésztelep alapító tagja, Papachriostos Andreas (1937-2019) szobrászművész alkotta, melyben Kóka Ferenc festőművész Ikarosz témái ihlették. A sírszobor 1998-ban készült el.

Kóka Ferenc is az új Szentendrei Művésztelep első lakói közé tartozott és 1997-ben bekövetkezett haláláig ott is élt feleségével. A festő a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1960-ban. Mestere: Bernáth Aurél. 1963-1966 között Derkovits-ösztöndíjas, 1973-ban Munkácsy-díjat kapott. Több országos kiállításon és egyéni tárlaton mutatta be alkotásait.
Pályafutásának egy tragikus baleset vetett véget 1997-ben. Művei találhatók a Magyar Nemzeti Galériában és több hazai kortárs gyűjteményben. Emlékét 1998. óta a felesége, Dr. Luttár Magdolna által alapított, Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány őrzi és ápolja, mely tevékenységet végrendelete szerint, a 2000. évben bekövetkezett halála után is folytatják. Kóka Ferenc és felesége a Fiumei úti Sírkertben, közös sírban nyugszik.

Papachriostos Andreas (1937-2019) görög származású, Munkácsy díjas szobrászművész. 1948-ban érkezett Magyarországra a 3000, hazánkba menekített görög gyermekkel együtt. 1962-ben elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. 1969-től az új Szentendrei Művésztelepen dolgozott, majd 1982 óta felváltva élt Görögországban és Magyarországon. Főként kőszobrokat, a klasszikus görög szobrászat által ihletett stilizált figurákat, figura-együtteseket, portrékat készített.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeruletiLapok_13ker_AngyalfoldHirHirnok_2009/?query=k%C3%B3ka%20ferenc%20fest%C5%91%201997&pg=241&layout=s
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/koka-ferenc-732/
http://www.kieselbach.hu/muvesz/koka-ferenc_10090
https://jozsefvaros.hu/hir/4479/Koka_Ferenc_kiallitasa_a_Jozsefvarosi_Galeriaban/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Papachristos_Andreas
Levélváltás a Kóka Ferenc Alapítvánnyal.
Tóth Vilmos: Fiumei úti sírkert és Salgótarjáni úti zsidó temető adattára (2018)

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Kóka Ferenc-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348478
Feltöltve
2019.03.30. 09:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.30. 09:31

348490
Feltöltve
2019.03.30. 09:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.30. 09:44

"Kóka Ferenc-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348479
Feltöltve
2019.03.30. 09:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.30. 09:31

"Kóka Ferenc-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348480
Feltöltve
2019.03.30. 09:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.30. 09:32

348481

348482
Feltöltve
2019.03.30. 09:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.30. 09:33

"Kóka Ferenc-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348484
Feltöltve
2019.03.30. 09:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.30. 09:34

348483

348485
Feltöltve
2019.03.30. 09:35

kalaposlány 19.03.30. 09:35

348486

348488
Feltöltve
2019.03.30. 09:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.30. 09:37

"Kóka Ferenc-síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348487
Feltöltve
2019.03.30. 09:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.30. 09:36
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.03.30. 10:39
kalaposlány publikálta "Kóka Ferenc-síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.