Madonna a kis Jézussal

Budapest, XI. kerület, Himfy utca 9.
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Himfy utca 9.
A ház első emeletén, az erkély bejárata fölött.

Felállítás1925

Wälder Gyula (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2017.02.28. 08:08
Éppen csak a környéken jártam, szemlét tartottam. Szecessziós épületeket kerestem, mustráltam, fényképeztem. Megakadt a szemem ezen a kis házon – valljuk meg, éppen nem a keresett stílus. Megragadott az épület kiegyensúlyozottsága, szimmetriája... és természetesen a díszítése.
Sokáig kerestem, nehezen találtam, most is csak kevés információt. Az épületet lakóházként jegyzik, holott keresésre kiderült, hogy a Szent Imre plébániához tartozik, itt foglalkozásokat, előadásokat tartanak, ill. itt működik a templomhoz tartozó Lelkipásztori Iroda.
Arra nincs információm, hogy az építés eredeti szándéka szerinti funkció azonos-e, de megerősíti a feltételezést a finoman díszített épület első emeleti erkélyének bejárata fölötti dombormű. Ugyanakkor a ház oldalán egy szobor is helyet kapott, én Szent Flóriánként azonosítanám, de eléggé takarásban volt ahhoz, hogy tüzetesen megnézzem.

A dombormű a Madonnát ábrázolja, ölében a szeretettel magához ölelt gyermek Jézussal. A kép hasonló sok azonos témájú ábrázolással, mégis megunhatatlan.
Mária arcán az ártatlanság és a szeretet sugárzik, a gyermek megadóan simul anyjához. Mindkettőjük fejét dicsfény övezi.
És ha valakinek kételye lenne a dombormű keletkezésének idejével kapcsolatban, az alsó díszítmény közepén elrejtve Wälder Gyula, a tervező-építész névjegye látható.
Források:
Budapest fővárosi helyi védettségű építészeti örökségének jegyzéke (Fővárosi Önkormányzat/2013.)
http://11.kerulet.ittlakunk.hu/holmi/vallasi-intezmenyek-templomok/szent-imre-plebania
http://szentimre.blog.hu/tags/Himfy_u._9.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Madonna a kis Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotó
Wälder Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268156
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2017.02.27. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.27. 20:58
2015. július

"Madonna a kis Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotó
Wälder Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268157
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2017.02.27. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

268153
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2017.02.27. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

268155
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2017.02.27. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

268154

268158
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2017.02.27. 21:22

Göröntsér Vera 17.02.27. 21:22
2015. július

Adalék vagy máshol

"Madonna a kis Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotó
Wälder Gyula (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268152
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2017.02.27. 20:57
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.27. 20:57
2015. július
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.04.16. 15:22
Megérintettem a "Madonna a kis Jézussal" alkotást
17.07.22. 16:35
Megérintettem a "Madonna a kis Jézussal" alkotást
17.04.04. 18:43
Megérintettem a "Madonna a kis Jézussal" alkotást
17.02.28. 08:08
Göröntsér Vera publikálta "Madonna a kis Jézussal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.