II. világháborús emlékmű

Mezőfalva, József Nádor utca 15.

Mezőfalva
József Nádor utca 15.
Az emlékmű a katolikus templom mellett található.

Avatás1990. április

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2017.02.23. 08:27
Az emlékmű környezete kellemes parkocska, még padokat is elhelyeztek mellette.
Az emlékmű központi darabja nem több mint egy temetői sírkő – mint sok helyen.
Az emlékművek általában az áldozathozatalt dicsőítik, akár a szemlélőket is arra buzdítva, hogy – ha adódik – hasonlóképpen cselekedjenek. Meg lehet ezzel békélni, és tiszteletadás természetes a hősökkel szemben.
A mezőfalvi emlékmű különlegessége felíratok üzenetében lelhető föl. „Ők is élni akartak, mint te”. Nem is bújtatott utalás arra, hogy nem mindig kívánatos az áldozat, kiváltképp önkéntelenül belekerülni. A másik fölírat még a helyzettel szemben is szigorú: „Az esztelen gonoszság áldozatai emlékére”.
Maga az oszlop ennyit tartalmaz. A neveket hajópallóból ácsolt táblákra vésték föl. Ez nem a legjobb ötlet, mert, mint látható az idő vasfoga nagyon el tud bánni ezekkel a táblákkal. Az olvasható táblák képei 2011-ből származnak...
Források:
http://kirandulastervezo.hu/celpont/mezofalva/ii-vilaghaborus-emlekmu
http://www.panoramio.com/photo/53083911

Cím alapján hasonló

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267592
Feltöltve
2017.02.21. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.21. 10:51

267593
Feltöltve
2017.02.21. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

267594
Feltöltve
2017.02.21. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

267595
Feltöltve
2017.02.21. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

267596
Feltöltve
2017.02.21. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.21. 10:51

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267597
Feltöltve
2017.02.21. 10:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.21. 10:54

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267598
Feltöltve
2017.02.21. 10:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.21. 10:54

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267601
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2017.02.21. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.21. 11:36
2011. május

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
267602
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2017.02.21. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

267603
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2017.02.21. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

267604
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2017.02.21. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

267605

326775
Feltöltve
2018.10.07. 17:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/200 • ISO80

Dr. Pinczés Sándor 18.10.07. 17:17

326776
Feltöltve
2018.10.07. 17:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.07. 17:17

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Mezőfalva
Feltöltő
Azonosító
343631
Feltöltve
2019.02.22. 21:43
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.02.22. 21:43
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.02.26. 07:20
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.05. 09:52
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
17.02.23. 08:27
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.