Kilyén (Chilieni), Főút
Archív képek
További képek a Fotólistában

A katolikus temető bejáratánál

Felállítás1751

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sántha Imre Géza
2017.02.12. 11:33
Kilyén egy alsóháromszéki székely falu Sepsiszentgyörgy közelében, adminisztratív szempontból e városhoz tartozik. Ez a kis faluközösség a reformáció óta túlnyomó többségben protestáns volt, középkori eredetű (máig nagyszerű freskókat örző) egykor katolikus temploma a vallásújítások nyomán az unitáriusok kezére ment át, a reformátusok a XVIII.-ik század első felében építettek külön templomot. A mai kis katolikus templomot csupán csak 1981-ben hozták létre és szentelték fel. Mindezt azért említem, mert a környék székely települései szintén protestáns többségűek, és a protestánsok nem állítottak kereszteket sem a településen belül, sem ennek határában, mint ebben az esetben. A határkereszt állítás a Székelyföldön a katolikus többségű "szentföldeken" terjedt el, így Csíkban, Gyergyóban, a felső Nyárádmentén, Kézdiszéken. Itt, Sepsiszéken (Alsóháromszék) ez az egyetlen kőkereszt a XVIII-ik századból, mely kint a mezőben állt. Azért mult időben, mert az 1751-es évszámot viselő magas kőkeresztet 1999-ben mozdították el eredeti helyéről, mely a falutól keletre vezető mezei út (1891-től a vasút útja) mentén állt, és a katolikus temető bejáratánál helyezték el. Feltételezhető, hogy egy a faluban megtelepült tehetősebb katolikus kisnemesi család állíttatta a Mária Terézia korában elterjedt vallási tolerancia idején.
Ezen feltételezések dokumentumok általi pontosítása még további feladat, mint ahogy a határkereszten látható, de részben elkopott latin felirat megfejtése is. Az oszlopszerű út menti kereszt formáiban, az egyszerűen megfaragott Corpusával, diszítéseivel a csíki határkeresztekkel mutat rokonságot.
Források:
Magyar Néprajzi Lexikon V. Budapest 1992, (út menti kereszt) 435-436.



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Kilyén (Chilieni)
Feltöltő
Azonosító
266731
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2017.02.11. 18:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.11. 18:01
2011. április

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Kilyén (Chilieni)
Feltöltő
Azonosító
266732
Fotózva
2008. augusztus
Feltöltve
2017.02.11. 18:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.11. 18:03
2008. augusztus

"Határkereszt" c. alkotás fotói

latin nyelvű felírat a kereszt szárának alján
Település
Kilyén (Chilieni)
Feltöltő
Azonosító
266733
Fotózva
2008. augusztus
Feltöltve
2017.02.11. 18:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.11. 18:04
2008. augusztus
latin nyelvű felírat a kereszt szárának alján

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Kilyén (Chilieni)
Feltöltő
Azonosító
266730
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2017.02.11. 18:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ38/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.11. 18:00
2013. november

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Kilyén (Chilieni)
Feltöltő
Azonosító
476621
Feltöltve
2022.02.05. 10:23
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/818 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.02.05. 10:23

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Kilyén (Chilieni)
Feltöltő
Azonosító
512907
Feltöltve
2023.01.02. 18:08
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/10 • 3.6mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.01.02. 18:08

Archív fotók

"Határkereszt" c. alkotás fotói

2007 februárjában készült fotó
Település
Kilyén (Chilieni)
Feltöltő
Azonosító
266734
Évszám
2007
Feltöltve
2017.02.11. 18:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.11. 18:06
2007, Archív felvétel
2007 februárjában készült fotó

"Határkereszt" c. alkotás fotói

A határkereszt az eredeti helyén a mezei út mellett (fotó: SIG).
Település
Kilyén (Chilieni)
Feltöltő
Azonosító
266736
Feltöltve
2017.02.11. 18:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.11. 18:10
Archív felvétel
A határkereszt az eredeti helyén a mezei út mellett (fotó: SIG).

Élményképek

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Kilyén (Chilieni)
Feltöltő
Azonosító
532833
Feltöltve
2023.07.12. 23:05
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.07.12. 23:05
Összesen 9 fotó

Műlap története

26 órája
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
23.12.14. 09:16
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
23.09.30. 16:18
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
23.08.14. 16:19
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
23.07.12. 23:05
1 új fotót töltöttem a "Határkereszt" műlaphoz
23.07.08. 16:59
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
23.06.05. 15:16
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
23.01.02. 18:08
1 új fotót töltöttem a "Határkereszt" műlaphoz
23.01.02. 16:25
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
22.09.11. 07:11
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
22.08.07. 07:32
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
22.06.11. 08:30
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
22.04.02. 17:11
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
22.02.05. 10:23
1 új fotót töltöttem a "Határkereszt" műlaphoz
22.02.05. 08:26
Megérintettem a "Határkereszt" alkotást
17.02.12. 11:33
Sántha Imre Géza publikálta "Határkereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.