A magyar történelem nagy alakjai

Nagyhuta, Kemence patak völgye

Nagyhuta
Kemence patak völgye
A Kőkapu Vadászkastély és Hotel mellett állnak.

Avatás2010
Avatás2004

Sárossy Tibor (fafaragó)

TundeK62
2017.03.05. 23:37
Évek óta itt várakozik ez a műlap, de a műlap párjaként, még 2009-ben feltöltött fából készült királyszobrokat sem lehetett egyesével feltölteni, pedig azok legalább valamilyen rendben voltak elhelyezve, viszont 2010-ben, mint ahogy már többen is írták azóta nekem belső levélben, a szobroknak új installációs rendszert találtak ki, és, mintegy színpadra, egy csomóba helyezték a magyar királyok, fejedelmek, és fontos történelmi személyiségek alakjait.
Mindezt a kastélyhotel, és az ottani kisvasúti megállóhely épülete közé telepítették.

Ezek a szobrok csak azért jutottak most az eszembe, mert ugye a Veszprémi Európa Szoborpark alkotásai is ezen a helyen, a kőkapui vadászkastély parkjában lettek eredetileg elhelyezve, és szerintem, amikor a vasszobrokat, plasztikákat elvitték Veszprémbe, helyükre jöttek a faszobrászok, mint alkotók.

A fotók 2015 tavaszán készültek. Már akkor is hiányzott egy szoboralak, azóta meg nem jártam arrafelé, nem tudom, jelenleg milyen állapotban vannak a faszobrok. Akkor összességében elég gondozottnak, ápoltnak tűntek a művek, a hiányzó szobrot leszámítva. Két sorban állnak. Az első sor, balról jobbra haladva: Árpád vezér, Szent István, üres talapzat, Szent László, III. Béla, és Károly Róbert.
A második, hátsó sorban, ugyancsak balról jobbra haladva: Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor (középen), Zrínyi Miklós, Mátyás király, Hunyadi János, és Nagy Lajos király szoboralakjai állnak.
Ha megnézzük alaposan a sort, szerintem Imre herceg alakja hiányzik, illetve hiányzott 2015-ben.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A magyar történelem nagy alakjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
203199
Feltöltve
2015.04.23. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.23. 00:09

"A magyar történelem nagy alakjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
203200
Feltöltve
2015.04.23. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.23. 00:10

"A magyar történelem nagy alakjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
203201
Feltöltve
2015.04.23. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO200

203202
Feltöltve
2015.04.23. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

203203
Feltöltve
2015.04.23. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO500

203204
Feltöltve
2015.04.23. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.23. 00:10

"A magyar történelem nagy alakjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
203205
Feltöltve
2015.04.23. 00:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.23. 00:12

"A magyar történelem nagy alakjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
203206
Feltöltve
2015.04.23. 00:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.23. 00:12

"A magyar történelem nagy alakjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
203207
Feltöltve
2015.04.23. 00:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.23. 00:13

"A magyar történelem nagy alakjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
203208
Feltöltve
2015.04.23. 00:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.23. 00:13

"A magyar történelem nagy alakjai" c. alkotás fotói

Deák, Kossuth, Széchenyi, II. Rákóczi Ferenc
Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
203210

Széchenyi István
Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
268871
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2017.03.06. 00:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.06. 00:29
2015. április
Széchenyi István

"A magyar történelem nagy alakjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárossy Tibor (fafaragó)
Település
Nagyhuta
Feltöltő
Azonosító
465735
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2021.11.02. 14:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/100 • 14.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 14:29
2012. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.11.02. 14:29
1 új fotót töltöttem az "A magyar történelem nagy alakjai" műlaphoz
17.03.05. 23:37
TundeK62 publikálta "A magyar történelem nagy alakjai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.