Koldus-ház épületdíszítése

Kassa (Košice), Hlavná 71.

Kassa (Košice)
Hlavná 71.
A megadott címen, a homlokzaton láthatóak.

Felállítás1898

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2019.01.05. 23:11
Tudom, hogy ez a műlap is megvolt már egyszer az oldalon, de most nincs sehol. Képet szerettem volna tölteni hozzá, és egyszerűen nem találtam meg.

Az épület története a 16. századik nyúlik vissza. Eredetileg reneszánsz stílusban épült. A házhoz egy monda fűződik – ezért is Koldusház a neve.
Azt tartják Kassán, hogy az eredeti ház tulajdonosa egy koldus volt, aki egy vagyont koldult össze. Csakhogy, hiába volt annyira gazdag, hogy ilyen házat építtetett magának, a kassai polgárok nem fogadták be maguk közé. Ezért tettette oda a Koldust ábrázoló szobrot az épület tetejére.

Ma nagyon szépen felújítva látjuk a házat, a színház előtti park mellett.
Az épület ma műemlék. Az ottani leírásból egy részlet: "egy emeletes, historizáló, eklektikus ház a 19-20. század fordulóján, 1898-ban épült fel. Az épület leglátványosabb díszei a nyílászárók kereteit, ill. az első emeleti erkély konzolait ékesítő, griffeket, oroszlánfejeket, bőségszarukat és egyéb alakokat formáló, plasztikus vakolatdíszek, valamint az emeleti ablaksor fölött, középen kialakított, íves, volutás párkánnyal lezárt képmező. Az ebben látható freskón szereplő, allegorikus alakok közül a jobb szélső Kassa címerével díszített pajzson nyugtatja kezét. Az épület legismertebb nevezetessége mégis a homlokzatot koronázó, igen díszes, tagolt timpanon csúcsán álló szobor. A meghajló és kalapját levevő koldus szobrához egy ismert városi legenda kapcsolódik, amely szerint a 19. század végén egy kassai koldusnak sikerült annyi pénzt összekéregetnie, hogy kortársai megdöbbenésére fel tudta építeni belőle ezt a házat. Az élet és a szerencse forgandóságára emlékeztetendő, házát e szoborral díszítette."

A két, elég eltérő évszámokat tartalmazó leírásból nem lehet az igazi adatokra következtetni, hiszen egyik szövegnek sincs jelölt forrása.
Források:
Firon András: Kassa útikönyv (Panoráma, 1986): 79. p.
http://www.muemlekem.hu/hatareset?id=948

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Koldus-ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
283143
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2017.06.30. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.30. 22:25
2013. október

"Koldus-ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
283144
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2017.06.30. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.30. 22:25
2013. október

"Koldus-ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
283146
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2017.06.30. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/500 • ISO125

283145
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2017.06.30. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.30. 22:25
2013. október

"Koldus-ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
285582
Feltöltve
2017.07.22. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.22. 20:14

"Koldus-ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
285585
Feltöltve
2017.07.22. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

285583
Feltöltve
2017.07.22. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

285584

285581
Feltöltve
2017.07.22. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.22. 20:13
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.01.05. 23:11
TundeK62 publikálta "Koldus-ház épületdíszítése" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.