Eger, Dobó István tér 6.
További képek a Fotólistában

Eger
Dobó István tér 6.
A kollégium bejáratában látható.

Felállítás2002. február 24.

Debreczeni Zsóka (keramikus)
Pelcz Zoltán (keramikus)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2017.01.14. 23:30
Ha október 17., akkor Eger vár Napja, Egerben, természetesen, immár 8. éve. Sajnos nem voltam ott mindegyiken, csak, mondjuk a felén. Az elsőn, 2008-ban igen, és most, 2016-ban is.
Mivel ilyenkor embertelen időben, 5 óra 15-kor indul a busz Debrecenből, már reggel nyolc óra előtt Egerben vagyok.
Az idén nagyon nem volt kegyes az időjárás ahhoz a sok ezer egri kis, és nagy iskoláshoz, akik részt vettek az eseményeken, rendezvényeken. Gyakorlatilag majdnem egész nap esett az eső, fújt a szél, és hideg is volt.
A minorita templomba szerettem volna bejutni, még a várban lévő rendezvények előtt, ezért, mivel azt nem találtam nyitva, bementem a szomszédos épületbe, kérdezni. Mint kiderült, ez a Szent Hedvig Kollégium névre hallgató intézmény.
Egy szép Szent Hedvig kerámia szobor várt odabenn. Kértem, és kaptam engedélyt a fotózásra, így tudom bemutatni.
A kollégium 2001-ben nyitotta meg kapuit, a szobrot 2002-ben helyezték el a bejárati lépcsőházban, a portával szemben.
A szobor kisebb mint életnagyság.

"Boldog Hedvig lengyel királynő, Nagy Lajos magyar és lengyel király, valamint Erzsébet boszniai hercegnő harmadik gyermeke volt. Egy szerződés értelmében, melyet atyja, Lajos király Lipót ausztriai herceggel kötött, Lipót fia, Vilmos hitvesének szánták. A házasságkötés szertartását a négy éves Hedvig és a nyolc éves Vilmos között 1378. június 15-én Haimburgban Demeter bíboros, ostrzyhomiai érsek végezte. A két gyermeket ezután együtt nevelték Bécsben...
II. János Pál pápa 1997. június 8-án avatta szentté Krakkóban."
Szent Hedvigről: http://montazsmagazin.hu/hires-magyar-nok-szent-hedvig-kiralyno/

Forrás, és az életrajz további része: http://www.katolikus.hu/szentek/0718.html
Források:
http://szenthedvig.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hedvig_lengyel_kir%C3%A1lyn%C5%91

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Debreczeni Zsóka (keramikus)Pelcz Zoltán (keramikus)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263110
Feltöltve
2016.12.31. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.31. 22:04

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Debreczeni Zsóka (keramikus)Pelcz Zoltán (keramikus)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263111
Feltöltve
2016.12.31. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/8 • ISO1000

263112
Feltöltve
2016.12.31. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/8 • ISO800

263114
Feltöltve
2016.12.31. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/13 • ISO800

263113
Feltöltve
2016.12.31. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.31. 22:04

Adalék vagy máshol

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Debreczeni Zsóka (keramikus)Pelcz Zoltán (keramikus)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263115
Feltöltve
2016.12.31. 22:04
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.31. 22:04
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.12.22. 16:27
Megérintettem a "Szent Hedvig" alkotást
17.01.14. 23:32
A "Szent Hedvig" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.01.14. 23:30
TundeK62 publikálta "Szent Hedvig" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.