Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Angol cím:Ferenc Münnich

Békéscsaba
Bartók Béla út 1-3.
A Szabadság tér és a Bartók Béla út sarkán álló rendőség előtt állt az alkotás.

Felállítás1980. november 15.

Ády
2017.01.09. 11:06
Az alkotást a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt állították fel 1980-ban. A főbejárat jobb oldalán elhelyezett Münnich Ferenc politikus fehér márvány mellszobrát Csontos László szobrászművész készítette.

"Münnich Ferenc-szobrot avattak Békéscsabán

Dr. Münnich Ferenc mellszobra látható tegnap óta Békéscsabán, a megyei rendőr-főkapitányság épülete előtt. Az avatási ünnepséget november 15-én, tegnap délelőtt 11 órakor rendezte meg a Békés megyei Rendőr-főkapitányság...
... "Most, amikor leleplezzük Csontos László szobrászművész alkotását, amely Münnich Ferencnek állít emléket, azt is kifejezzük: örökségét úgy vállaljuk, hogy forradalmi életútjához hűen felépítjük a szocialista Magyarországot.”
Az avatóbeszéd és a szobor leleplezése után egy szavalat és mozgalmi dal következett, majd az MSZMP Központi Bizottsága nevében Rácz Sándor és Frank Ferenc, a Belügyminisztérium és megyei rendőr-főkapitányság nevében Ladvánszki Károly, dr. Haraszti János rendőr ezredes, megyei főkapitány és Mihalik György, majd dr. Münnich Ferencné megkoszorúzta a szobrot." [1]

A rendszerváltás után 1990. január 11-én a szobrot lebontották.

"Eltűnt a Münnich-szobor

Eltűnt egy szobor! — döbbentek rá az élesszemű járókelők tegnap délelőtt, amikor a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt elhaladtak. Persze, találgatni sem kell, hiszen mindenki jól tudta, hogy a rendőrségi épület előtt „nylonruhába” burkolózott szobor Münnich Ferencet ábrázolta. Nyilván az sem okozhatott nagyobb dilemmát, hogy vajon miért távolították él a helyéről. Hiszen sokan emlékeznek még, hogy nem is olyan régen a helyi Fidesz tüntetéssel követelte a köztérről való elvitelt.
Mihalik György ezredestől, Békés megye rendőr-főkapitányától arra kértünk választ, hogy kik döntöttek a szobor sorsáról és milyen indokok tették sürgőssé az intézkedést?
Mihalik György rövid válaszában annyit mondott, hogy a megyei rendőr-főkapitányság vezetése határozott a szobor tegnap reggeli eltávolításáról. Külön indokot nem emelt ki, csupán annyit: minden körülményt mérlegeltek, értékeltek, így jutottak arra a következtetésre, hogy leveszik a szobrot. Azt határozottan cáfolta, hogy a (ha délutáni demonstráció miatt döntöttek
ilyen hirtelen. Végül megtudtuk azt is, hogy a Münnich Ferenc-szobrot a rendőrség felajánlja a megyei múzeumnak. (1. e.)" [2]
Források:
[1] Avatás: Békés Megyei Népújság, 1980. november 16. (35. évfolyam, 269. szám)
[2] Békés Megyei Népújság, 1990. január 12. (45. évfolyam, 10. szám)
További linkek
Münnich Ferenc életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%BCnnich_Ferenc

Csontos László szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csontos-laszlo-4251

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
261843
Feltöltve
2016.12.14. 16:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.14. 16:40

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
261842

Archív fotók

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

"Rácz Sándor és Frank Ferenc megkoszorúzza a szobrot
Fotó: Fazekas László"
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
261832
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1980. november 16. (35. évfolyam, 269. szám)
Évszám
1980
Feltöltve
2016.12.14. 14:38
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.14. 14:38
1980, Archív felvétel
"Rácz Sándor és Frank Ferenc megkoszorúzza a szobrot
Fotó: Fazekas László"

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

"Dr. Münnich Ferenc szobrát, Csontos László alkotását Rácz
Fotó: Fazekas László"
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
261834
Feltöltve
2016.12.14. 14:46
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.14. 14:46
Archív felvétel
"Dr. Münnich Ferenc szobrát, Csontos László alkotását Rácz
Fotó: Fazekas László"

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
261836
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1981. november 17. (36. évfolyam, 269. szám)
Évszám
1981
Feltöltve
2016.12.14. 14:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.14. 14:53
1981, Archív felvétel

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

November 16-án, tegnap délután Békéscsabán, a megyei rendőr-főkapitányság székháza előtt megkoszorúzták dr. Münnich Ferenc szobrát. A...Teljes szövegNovember 16-án, tegnap délután Békéscsabán, a megyei rendőr-főkapitányság székháza előtt megkoszorúzták dr. Münnich Ferenc szobrát. A munkásmozgalom harcosa születésének 98. évfordulója alkalmából a rendőr-főkapitányság párt-, KISZ- és társadalmi szervezeteinek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit. Fotó : Veress ErzsiKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
261837
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1984. november 17. (39. évfolyam, 270. szám)
Évszám
1984
Feltöltve
2016.12.14. 14:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.14. 14:55
1984, Archív felvétel
November 16-án, tegnap délután Békéscsabán, a megyei rendőr-főkapitányság székháza előtt...Teljes szövegNovember 16-án, tegnap délután Békéscsabán, a megyei rendőr-főkapitányság székháza előtt megkoszorúzták dr. Münnich Ferenc szobrát. A munkásmozgalom harcosa születésének 98. évfordulója alkalmából a rendőr-főkapitányság párt-, KISZ- és társadalmi szervezeteinek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit. Fotó : Veress ErzsiKevesebb szöveg

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

"Kilencvenhét éve született dr. Münnich Ferenc, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. Ez alkalomból tegnap Békéscsabán, a...Teljes szöveg"Kilencvenhét éve született dr. Münnich Ferenc, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. Ez alkalomból tegnap Békéscsabán, a Münnich-szobornál koszorút helyezett el a Békés megyei Rendőr-főkapitányság szakmai vezetése, pártbizottsága, KISZ-alapszervezete és szakszervezete Fotó: Fazekas László"Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
413126
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1983. november 17. (38. évfolyam, 271. szám)
Feltöltve
2020.08.13. 13:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.08.13. 13:06
Archív felvétel
"Kilencvenhét éve született dr. Münnich Ferenc, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom...Teljes szöveg"Kilencvenhét éve született dr. Münnich Ferenc, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. Ez alkalomból tegnap Békéscsabán, a Münnich-szobornál koszorút helyezett el a Békés megyei Rendőr-főkapitányság szakmai vezetése, pártbizottsága, KISZ-alapszervezete és szakszervezete Fotó: Fazekas László"Kevesebb szöveg

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
261833
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1980. november 16. (35. évfolyam, 269. szám)
Évszám
1980
Feltöltve
2016.12.14. 14:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.14. 14:46
1980, Archív felvétel

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
261835

261838
Feltöltve
2016.12.14. 15:07

Ády 16.12.14. 15:07
Archív felvétel

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

1990 "Ez itt a szobor helye ... "
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
261839
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1990. január 12. (45. évfolyam, 10. szám)
Évszám
1990
Feltöltve
2016.12.14. 15:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.14. 15:07
1990, Archív felvétel
1990 "Ez itt a szobor helye ... "

Adalék vagy máshol

"Münnich Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
412456
Forrás
Reform, 1989. december 22. (2. évfolyam, 50. szám)
Feltöltve
2020.08.07. 11:16
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.08.07. 11:16
Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.08.13. 13:06
1 új fotót töltöttem a "Münnich Ferenc" műlaphoz
20.08.07. 11:16
1 új fotót töltöttem a "Münnich Ferenc" műlaphoz
17.01.09. 11:06
Ády publikálta "Münnich Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.