Hévíz, Attila utca 3.

Hévíz
Attila utca 3.
A szálloda fedett fürdőjében, a bejárattal szemben.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.12.12. 17:50
Mindennek eljön az ideje. Most éppen annak, feladom.
Feladom, hogy megtalálom ennek a szobornak az alkotóját, vagy be tudnám határolni készítésének idejét. Egyben megdöbbenve rögzítem, néhány éve a termál medence fölött lévő mozaik műlapja szőrén-szálán eltűnt... Megpróbálom újravarázsolni az archív képeim közül.

A ma négy csillagos szálloda egykor, az 1970-es években Bányász Gyógyház néven működött, 16 bányászati vállalat működtette. A gazdasági változások, a bányászat helyzetének bizonytalanságai indokolták a "spontán privatizáció" lépését. Később, 1997-ben jelentős változásokról, felújításokról született döntés, a szálloda azóta üzemel a mai név alatt.
Ma is működik az egykori gyógyházat is ellátó saját kútforrás, amely táplálja a termálvizes medencéket, melyek a római kori luxus-fürdők hangulatát idézik. Kondíciói egyre jobbak, bővül, szépül.

A termálvizes medence középvonalában látható "vizesárok" végén, a bejárattal szemben egy szikla-posztamensen guggol a korsóját kecses mozdulattal tartó, római stílusú hajkoronát viselő akt. A korsót tartó mozdulat azt sugallja, mintha innen táplálnák a medence vízét. Az igaz, hogy a korsóból némi víz csordogál.
A medence melletti falon kis gipsz-szobrocskák erősítik az üzenetet, de ez az alkotás bronzból készült.
Azonnal felmerült a kérdés, vajon a szobor a Bányász Gyógyház örökségeként került-e a medence szélére? Választ nem kaptam.
Átolvasva az itt erősen lerövidített történetet, az 1997. évi átalakítások ideje lenne elfogadható, de ezt a logikán kívül más nem erősíti meg.
Az alkotáson szignó nincs, bár nem mondhatom, hogy sikerült körüljárni. Sőt, a fotózás lehetőségét erősen rontotta az erős pára, de a rám-csodálkozó közönség is :)

Helyben is érdeklődtem, később több levelet váltottam a szállodával. Sajnos, kérdéseimre nem kaptam választ. Még sajnálatosabb, hogy egy ilyen reprezentatív helyen a kérdés teljes értetlenkedésbe torkollik. Az alkotó nevét, de a szobor keletkezésének idejét is homály fedi.
Források:
http://egykor.hu/heviz/banyesz-udulo/3127
Levelezés a szállodával.

Kapcsolódó
Noé bárkája
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Nő korsóval" c. alkotás fotói

Település
Hévíz
Feltöltő
Azonosító
260219
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.11.27. 21:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.27. 21:18
2011. augusztus

"Nő korsóval" c. alkotás fotói

Település
Hévíz
Feltöltő
Azonosító
260221
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.11.27. 21:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.27. 21:21
2011. augusztus

"Nő korsóval" c. alkotás fotói

Település
Hévíz
Feltöltő
Azonosító
260224
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.11.27. 21:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/60 • ISO800

260220
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.11.27. 21:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/60 • ISO800

260222
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.11.27. 21:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ520/100 • 1/27 • ISO800

260223
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.11.27. 21:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ360/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.27. 21:21
2011. augusztus

"Nő korsóval" c. alkotás fotói

Település
Hévíz
Feltöltő
Azonosító
260227
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.11.27. 21:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.27. 21:29
2011. augusztus

"Nő korsóval" c. alkotás fotói

Település
Hévíz
Feltöltő
Azonosító
260218
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.11.27. 21:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/42 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.27. 21:18
2011. augusztus

"Nő korsóval" c. alkotás fotói

Település
Hévíz
Feltöltő
Azonosító
260225
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.11.27. 21:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/42 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.27. 21:22
2011. augusztus
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.12.12. 17:50
Göröntsér Vera publikálta "Nő korsóval" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.