Budapest, XVI. kerület, Paulheim József tér 1.

Budapest
XVI. kerület, Paulheim József tér 1.
A Mátyásföldi Szent József templomban

Felállítás2006

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2016.12.06. 17:05
Szoktam Budapest különböző kerületeiben, melyekben még nem voltam, vezetett városnéző sétákon részt venni. Egy mátyásföldi séta során voltam a Szent József templomban. A bronz stációképek a templomban a falon láthatóak. Méretük 70 x 40 cm. A keresztút az oltár bal oldali falán kezdődik és a jobb oldalán fejeződik be.
R. Törley Mária szavai: „Munkásságomnak egyik legjelentősebb ívét szakrális tematikájú plasztikáim jelentik. A hitem megnyilatkozásai ezek. Talán ezért van sikerem a szakrális műfajban. Nehéz megtalálni a helyes arányt értelem és érzelem között, hogy a mű se túl hűvös, se túl érzelgős ne legyen. A szakrális műtárgynak küldetése van: kapcsolatot kell teremtenie ég és föld között, hogy a szemlélő elérje, megérinthesse a mindenséget. Nagy kihívás és felelősség 2000 év nagy művészeinek nyomába lépni, versenyre kelni velük.”
A templom honlapja szerint a keresztúti domborművek 2006-ban kerültek a templomba. R. Törley Mária által készített stációdomborművek vannak a tótszerdahelyi Jézus szíve templomban is. Ott a keresztút 16 stációból áll, van egy 0. és egy 15. stáció. Itt csak a szokásos 14 stáció van. A domborművek egy kivételével, a tizedik (Jézust megfosztják ruháitól) kivételével azonosak.
Források:
http://matyasfold.emecclesia.hu/index.php?pageid=237
http://www.torleymaria.com/katalogus/katalogus_HU.pdf

Tagi gyűjteményben
Kálváriák

Cím alapján hasonló

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261015
Feltöltve
2016.12.05. 16:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/26 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.05. 16:19

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261016

261017

261018
Feltöltve
2016.12.05. 16:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.05. 16:20

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261019

261020

I. stáció Pilátus halálra ítéli Jézust
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261021
Feltöltve
2016.12.05. 16:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO800

V. stáció Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261022
Feltöltve
2016.12.05. 16:21

Dénes Ildikó 16.12.05. 16:21
V. stáció Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

"Keresztút" c. alkotás fotói

IX. stáció Jézus másodszor esik el a kereszttel
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261023
Feltöltve
2016.12.05. 16:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.05. 16:22
IX. stáció Jézus másodszor esik el a kereszttel

"Keresztút" c. alkotás fotói

X. stáció Jézust megfosztják ruhájától
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261024
Feltöltve
2016.12.05. 16:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.05. 16:24
X. stáció Jézust megfosztják ruhájától

"Keresztút" c. alkotás fotói

XII. stáció Jézus meghal a kereszten
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261025
Feltöltve
2016.12.05. 16:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.05. 16:25
XII. stáció Jézus meghal a kereszten

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261026
Feltöltve
2016.12.05. 16:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/7 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.12.05. 16:27
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.12.06. 17:05
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Keresztút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.