Szélesvíz-emlékkő

Pápa, Veszprémi út 2.
További képek a Fotólistában

Pápa
Veszprémi út 2.
A körforgalomól délkeletre lévő parkban áll.

Felállítás2008. március 22.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2016.12.07. 22:29
A Pápa főutcájának déli részén (a Jókai Mór utca, a Gyimóti út, a Somlai út, a Veszprémi út találkozásánál) lévő körforgalomtól délnyugatra egy kis közpark van. Itt már áll egy Wass Albert emlékmű 2008 óta emléktáblával és 2010 óta domborművel. Ettől 10 méterre keletre egy másik alkotás: egy emlékkő van, amely egy híres helyi vízfolyásnak állít emléket.

Fagerendák sorából épített járda vezet oda Az emlékkő egy jó nagy amorf fehér mészkőszikla. Nyugat felé néző oldalára egy kőtábla van csavarozva. Erre ez a felirat van vésve:

A Szélesvíz, az egykori Tapolca
folyó emlékére...
állíttatta
Pápa Város Önkormányzata és
a Pápai Huszáregyesület
2008. március 22.

Az emléktáblától jobbra egy tájékoztató tábla van, két faoszlopon, kis tetőzettel. Ez ad információt arról, hogy mi volt itt régen: a kis patak itt folyóvá, sőt tóvá volt duzzasztva. A víz malmot hajtott. A tó vize az állatok itatására szolgált, de a szarvasmarhák, kacsák és libák mellett a helyi lakosság is használta fürdőhelynek.

Rab Zsuzsa "Vízimalmok" című versének részlete itt olvasható:
"Áll a malom, él a malom
roskatagon, hallgatagon.
Locsognak a rakoncátlan
fűzgallyak a Tapolcában."

Felül a tábla címe: XX. század elejei képeslapok a Tapolcáról. Három életképet láthatunk itt. Így a ma már száraz terület, az ideérkezőknek felidézi a korábbi vizes vidéket.

Az alkotás földrajzi koordinátái: 47.321498, 17.477350. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. november 2-án készültek.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A szomszédos Wass Albert emlékmű:
https://www.kozterkep.hu/~/20690/Wass_Albert_emlekko_Papa_2008.html

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szélesvíz-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
260332
Feltöltve
2016.11.29. 15:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.11.29. 15:07

"Szélesvíz-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
260333
Feltöltve
2016.11.29. 15:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • ISO100

260334

260335
Feltöltve
2016.11.29. 15:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.11.29. 15:07

"Szélesvíz-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
260336
Feltöltve
2016.11.29. 15:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.11.29. 15:07

Adalék vagy máshol

"Szélesvíz-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
260337
Feltöltve
2016.11.29. 15:08
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.11.29. 15:08

"Szélesvíz-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
260338

260339

260340

260341

Összesen 10 fotó

Műlap története

16.12.07. 22:29
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Szélesvíz-emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.