Szkopje (Скопје), Mária tér

Alternatív, helyi címek:Свети Никола
Angol cím:Column of Saint Nicholas

Miasszonyunk ortodox templom mellett; Mária tér

Felállítás2013. augusztus 29.

Dr. Pinczés Sándor
2016.11.21. 19:15
A szobor térben jeleníti meg Szent Miklóst - bizonyos szögből teljesen úgy látszik, ahogy az ikonokon ábrázolják. (Amúgy "az ortodox templomokban nincsenek szobrok."
- a Transindex.ro portálról. Nos ez a szobor sem templomban van.)
Szent Miklósnak jelentős kultusza van Oroszországban, Görögországban és Szerbiában (tehát Szerbiában!) innen a kiemelkedő méretű megjelenés a Mária téren, míg Péter és Pál pl. párban szerepel. Szent Miklós, Mürai Szent Miklós, mint myrai püspök. Nevéhez több legenda is fűződik, de legismertebb: "ezekből alakult ki a Mikulás személye is".
A szobor kb. 12-16 m magas márvány domborművekkel borított beton bázisú oszlop, oszlopfő korinthoszi stílusban. Az oszlop egy szökőkútban áll, talapzatán négy irányban különböző állatfigurák láthatóak. Az oszlop tetején láthatjuk Szent Miklóst teljes ornátusban.
Szent Miklós nevéhez több legenda, csodatétel, de esetenként „igaz történet”-ként aposztrofált esemény fűződik. Az oszlop tagozódásában középen fölfedezhető pl. három leláncolt férfi és föléjük hajló dicsfénnyel övezett férfi, amely kép utal a csodák között fölsorolt a „Három halálraítélt megmentése” legendára.
A legfölső övben határozattan látható egy kisgyermek, aki felé anyukája nyújtja kezét, mintegy fogadva őt – szintén egy glóriás alak áll a fiú mögött. Él egy legenda az „Az elrabolt gyermek hazahozatala” tartalommal, melynek részletét láthatjuk.

A tér átalakításának költsége 5.374.973 € volt a terv szerint.
Az alkotó páros több más munkát is jegyez, mint pl. "Oroszlánok a Goce Delcev hídon".
Források:
http://skopjeinfo.mk/vo-srceto-na-skopje-ushte-eden-moderen-ploshtad-koj-e-so-golemo-duhovno-znachenje-galerija
http://press24.mk/node/30194
http://skopje2014.prizma.birn.eu.com/en/Holy-Mother-of-God-Square
http://skopjeinfo.mk/ushte-eden-moderen-ploshtad-vo-skopje-so-golemo-duhovno-znachenje
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Mikl%C3%B3s
http://www.vest.mk/?ItemID=8A26DB2452069B489B9DC5E14F6780B8
http://denesen.mk/web/?p=190924
http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=1429558&page=3
https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Column_of_Saint_Nicholas_(Skopje)
https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Columns_in_Macedonia
https://www.facebook.com/darko.dukovskisculptor/media_set?set=a.212455445472989.70380.100001256067366&type=3&pnref=story
Angol leírás, sztori
Dr. Pinczés Sándor
2016.11.21. 19:15
"There are three fountains on the square in the middle of which are pillars encased in marble reliefs which support the statues of the Mother of God, St Nicholas and Sts Peter and Paul. They were placed there in the first stage of the construction in August 2013." forrás: http://skopje2014.prizma.birn.eu.com/en/Holy-Mother-of-God-Square

Cím alapján hasonló

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szkopje (Скопје)
Feltöltő
Azonosító
256372
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.10.26. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.26. 09:36
2013. október

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szkopje (Скопје)
Feltöltő
Azonosító
256373

256376
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.10.26. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Dr. Pinczés Sándor 16.10.26. 09:37
2013. október

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szkopje (Скопје)
Feltöltő
Azonosító
256377
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.10.26. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

256378

256379
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.10.26. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/2000 • ISO100

256380
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.10.26. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ49/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.26. 09:37
2013. október

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szkopje (Скопје)
Feltöltő
Azonosító
259086
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.11.15. 17:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.11.15. 17:52
2013. október

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szkopje (Скопје)
Feltöltő
Azonosító
256393
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2016.10.26. 10:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.26. 10:07
2013. október
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.11.21. 19:15
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "Szent Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.