I. és II. világháborúban elesettek emlékére

Egerág, Szabadság tér 3.
További képek a Fotólistában

Egerág
Szabadság tér 3.
A templomtól délre, a park közepén áll.

Felállítás1922

Keszthelyi Sándor
2016.11.16. 07:43
Egerág közepén, a Szabadság téren egy jókora közpark van. Itt áll a római katolikus Sarlós Boldogasszony-templom (műemlék, késő barokk stílusban épült 1774-ben) és több alkotás is: egy Szentháromság-szobor, egy Keresztlevétel-szobor, egy I. és II. világháborús emlékmű, egy Szovjet katonák emlékműve és egy 1848-as emlékmű.

A templomtól déli irányban áll a világháborúk emlékműve. Eredetileg az I. világháborúban elesett helyiek emlékére készült 1922-ben. Lépcsősen egymásra rakott alapzatokon álló kőhasáb, felül csúcsos végződéssel. A templom felé eső oldalán ez a felirat van:

AZ 1914-1918 ÉVI VILÁGHÁBORUBAN
ELESETT ÉS ELTŰNT HŐSÖK EMLÉKÉRE
alatta 24 név
ELTŰNTEK
alatt 6 név
EMELTETTE EGERÁG KÖZSÉG HÁLÁS KÖZÖNSÉGE
1922.

Felül egy kőből készített dombormű alkot babérkoszorút. Ennek közepén egy pajzs alakú bronz dombormű van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]
A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.
Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok az 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.
Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.

A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

Az emlékmű pillérének túlsó oldalán egy másik kőtábla van rögzítve. Ennek felirata:
A II. VILÁGHÁBORÚ
ÁLDOZATAI
alatta 31 helyi lakos neve.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerág
Feltöltő
Azonosító
256609
Feltöltve
2016.10.27. 13:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.27. 13:07

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerág
Feltöltő
Azonosító
256610
Feltöltve
2016.10.27. 13:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.27. 13:08

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerág
Feltöltő
Azonosító
256611
Feltöltve
2016.10.27. 13:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/160 • ISO100

256612

256613
Feltöltve
2016.10.27. 13:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.27. 13:08

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerág
Feltöltő
Azonosító
256614
Feltöltve
2016.10.27. 13:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.27. 13:09

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerág
Feltöltő
Azonosító
256615
Feltöltve
2016.10.27. 13:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • ISO100

256616
Feltöltve
2016.10.27. 13:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/250 • ISO100

256617

Adalék vagy máshol

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Egerág
Feltöltő
Azonosító
256618
Feltöltve
2016.10.27. 13:09
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.27. 13:09
Összesen 10 fotó

Műlap története

16.11.16. 07:43
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.