Kucsera Ferenc síremléke

Szentendre, Kálvária tér
Archív képek

Szentendre
Kálvária tér
Az alkotás a kálvária területén, a kápolna háta mögött található.

Avatás1976
Avatás1930. október 12.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Aerdna
2016.11.19. 21:06
Kucsera Ferenc szentendrei segédlelkész síremléke a szentendrei kálvária területén található. Eredetileg nem itt, hanem az úgynevezett – egykori – alsó temetőben, a temetőkereszt mellett állt. Kucsera Ferencet három ízben temették újra, végső nyughelye itt található a kálvária területén, a kálvária kápolna háta mögött.

Kucsera Ferenc (1892-1919) 1911-ben jelentkezett az esztergomi Papnevelő intézetbe, nemsokára a bécsi Pázmáneumba került, itt szerzett teológiai doktorátust. 1915-ben szentelték pappá, és 1915-ben került Szentendrére káplánként. Hamar megszerették a katolikus közösség tagjai, a gyerekekkel az iskolai hitoktatás során foglalkozott, és a Katolikus Legényegyletben a fiatalokat tanította.

1919-ben Szentendrén a város vezetőségét erőszakkal félreállították, és az új hatalom március 24-én a plébánián tartott házkutatás során letartóztatta Kucsera Ferenc segédlelkészt is. A községháza előtt tartott rögtönzött bíróság vádja szerint a kommunisták-szociáldemokraták ellen izgatott. A tömeg követelte, hogy bocsássák szabadon, így feltételesen szabadon engedték.

Az egyházi iskolák államosítását és az egyházi javak elkobzását követően június 24-én, az ellenforradalom hírére Kada Mihály plébános kiadta a templom kulcsait három szentendrei férfinak, akik közül a kőművesmester félreverte a harangokat. Június 25-én a budapesti terror-különítmény több embert letartóztatott, és a pomázi és szentendrei járási direktóriumi tagok meggyőzték a városparancsnokot, hogy a segédlelkész dr. Kucsera Ferenc veszélyes ellenforradalmár. A segédlelkészt letartóztatták, és a félrevert harangok felől vallatták. Nem árulta el a harangozót, fogolytársa Klincsek Iván így emlékezett rá:
“… 1919. évi június hó 25-én éjjel, fél 11 órakor hozták fel a vörösök dr. Kucserát a Weresmarthy villába. Összekulcsolt ezekkel állt hóhérai előtt. Ajka csendesen mozgott, látszott, hogy Istennel társalog. Tekintete a végtelenbe meredt, már élve sem a földön járt lelke. Mikor a pribékek ráordítottak, hogy valljon – mert vallomásával megmentheti életét – , halkan, de öntudatosan ennyit mondott: “Magamról már mindent elmondtam, amit tudok – másokról nem mondok semmit.” Ezek voltak utolsó szavai. Mikor kimondták rá, hogy ki fogják végezni – mindig sápadt arca egy árnyalattal még halványabb lett – , de szemei a petróleumlámpa fényénél egész különösen csillantak meg. Úgy látszik, már a túlvilágot látta. Azután elvitték…”

Kucsera Ferencet június 25-én éjjel a Duna partra vitték, és az öt fős kivégzőosztag több lövéssel kivégezte. Holttestét reggelig a Duna parton hagyták, majd az alsó temető árkában temették el. Az önkényes kivégzés hírére vizsgálatot rendeltek el az ügyben, és 1919. június 28-án megengedték, hogy egyházi szertartással a temető kerítése mellett temessék el az ifjú papot.

Az 1920-as évek elején a kivégzés helyszínén kis fakeresztet, majd 1928. június 24-én egy impozáns, szintén fából készült keresztet állítottak fel emlékére.
„Vasárnap a szentendrei keresztényszocialista munkásság és a Pilis-hegyvidéki Hirek járási lap karöltve ünnepélyt rendeztek a vörösök által 1915. június 25-én embertelenül, tizenkilenc csonttöréssel megkínzott és meggyilkolt dr . Kucsera Ferenc római katholikus lelkész emlékére. Ez alkalommal állitották fel ideiglenes emlékül a gyilkosság színhelyén, a szentendrei Dunapart legszebb részén azt a keményfakeresztet, amelyet Szentendre város ajánlott fel e célból.”
Ennek helyén ma Farkas Ádám betonból készült köszöntő szobra áll (https://www.kozterkep.hu/~/1783/koszonto_szobor_szentendre_farkas_adam_1980.html# ).

A fiatal papot később újból áttemették, a temető keresztje mellé. Itt állították fel az első katolikus nap keretében síremlékét – az MTI Hírarchívum szerint 1930. október 12-én – melyet később, a temető megszüntetésekor, 1976-ban, az újabb exhumálást követően az új sírhelyen, a szentendrei kálvária területén állítottak fel.

A síremlék domborműve azt a pillanatot ábrázolja, amikor a fiatal pap a gyermekeket tanítja. Az alkotás Zászlós István szobrászművész munkája. A síremlék domborművének szignója: „Zászlós, 1930.”

A síremlék meg van kissé dőlve.

---
2020.02.18.
Benkő Gabriellától kaptam egy linket, melyen információkat lehet olvasni Kucsera Ferencről, és a síremlékről: https://kucsera100.com/szentendre/
Ezúton is köszönöm az információt.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1928. június 25. 14. oldal
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1930. október 12. 8 oldal
https://914ecscs.wordpress.com/2016/06/24/junius-a-megemlekezes-jegyeben-dr-kucsera-ferencre-emlekeztunk/
http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=27599

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259446
Feltöltve
2016.11.19. 20:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.19. 20:45

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259447
Feltöltve
2016.11.19. 20:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.19. 20:46

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259448
Feltöltve
2016.11.19. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.19. 20:47

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259449
Feltöltve
2016.11.19. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.19. 20:49

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259450
Feltöltve
2016.11.19. 20:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.19. 20:50

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259451
Feltöltve
2016.11.19. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.19. 20:51

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259689
Feltöltve
2016.11.22. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.22. 10:53

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259688
Feltöltve
2016.11.22. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/900 • ISO100

259687

259686
Feltöltve
2016.11.22. 10:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.22. 10:52

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
259685
Feltöltve
2016.11.22. 10:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.22. 10:52

Archív fotók

"Kucsera Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

1919-ben mártírhalált halt Kucsera Ferenc síremlékének felavatása Szentendrén
Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
268592
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1930 október 14. LII.évf.192.sz.
Évszám
1919
Feltöltve
2017.03.03. 15:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 17.03.03. 15:47
1919, Archív felvétel
1919-ben mártírhalált halt Kucsera Ferenc síremlékének felavatása Szentendrén
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.03.03. 15:47
1 új fotót töltöttem a "Kucsera Ferenc síremléke" műlaphoz
16.11.22. 10:53

16.11.22. 10:52
1 új fotót töltöttem a "Kucsera Ferenc síremléke" műlaphoz
16.11.22. 10:52
1 új fotót töltöttem a "Kucsera Ferenc síremléke" műlaphoz
16.11.19. 21:06
Aerdna publikálta "Kucsera Ferenc síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.