I. és II. világháborús emlékmű

Fényeslitke, Kossuth utca 172.

Fényeslitke
Kossuth utca 172.
A település egyik végében, egy téren, a temető mellett.

Felállítás1989

TundeK62
2016.11.12. 23:46
Mikor legutóbb Fényeslitkén jártam, nem találtuk meg ezt a közös, első, és második világháborús emlékművet. Most másik irányból mentünk be a faluba, és így rögtön meg is láttam, a temető melletti téren a több éve keresett művet.
A tér, tulajdonképp egy játszótér, két végében, egy-egy emlékművel, illetve a másik egy mellszobor lesz.

Az életnagyságnál valamivel nagyobb férfialak Janzer Frigyes alkotása. 1989-ben avatták fel.
Az elesett hősöknek (áldozatoknak) neveit egy fekete gránittáblára vésték, és az emlékmű talapzata előtt helyezték el.

Fényeslitkén jelenleg kb. 2400-an élnek. Ez a település is sok száz éves, mint a környékbeli, szinte összes kis falu.
A településről: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9nyeslitke
http://www.fenyeslitke.hu/index.php/bemutatkozas
Források:
A szobrászról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janzer_Frigyes

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fényeslitke
Feltöltő
Azonosító
258750
Feltöltve
2016.11.11. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.11. 23:44

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fényeslitke
Feltöltő
Azonosító
258752
Feltöltve
2016.11.11. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.11. 23:45

258753

258755
Feltöltve
2016.11.11. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.11. 23:45

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fényeslitke
Feltöltő
Azonosító
258756
Feltöltve
2016.11.11. 23:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.11. 23:46

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fényeslitke
Feltöltő
Azonosító
258759
Feltöltve
2016.11.11. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.11. 23:47

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fényeslitke
Feltöltő
Azonosító
258757
Feltöltve
2016.11.11. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

258758
Feltöltve
2016.11.11. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.11. 23:47

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fényeslitke
Feltöltő
Azonosító
259306
Feltöltve
2016.11.18. 23:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.18. 23:58

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fényeslitke
Feltöltő
Azonosító
259307

258886
Feltöltve
2016.11.12. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.12. 23:28

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fényeslitke
Feltöltő
Azonosító
466362
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2021.11.04. 14:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/800 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.04. 14:21
2010. május
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.04. 14:21
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
16.11.12. 23:46
TundeK62 publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.