Angeli úti kálvária

Budapest, XXII. kerület, Angeli utca 84

Budapest
XXII. kerület, Angeli utca 84
Barackos út, Angeli út találkozása körforgóban - az M0 alatt

Avatás2008. július 15.
Avatás1805

Dr. Pinczés Sándor
2016.12.23. 23:03
A kálvária mellett könnyű elmenni, de szerencsére sikerült a bonyolult kereszteződést a ma oly divatos körforgóval megoldani, úgy hogy, ha föltűnik, akkor néhány körrel megggyőző képet kaphatunk. Parkolót ne keressünk - egyéni megoldást igen. Tehát nem túlzottan látogatott hely.
Minden stáció gondosan megformált domborművekkel ábrázolja a történetet. Valamikor fölíratok is adhattak tájékoztatást az aktuális eseményről, azonban ez mára alig-alig látszik. Ami igen, azon kivehető egy 1908-as évszám - de az lehet 1968 is....
"A kálvária eredetileg az Angeli út másik oldalán volt. Még az M0 első építésekor a területből elvettek egy jó darabot, különféle ígéretekkel, amelyből nem sok valósult meg. 2005/2006-ban hosszas tárgyalások folytak a helyszínről, mert az út szélesítése még jobban beszorította volna, de a műemlékvédelem akkor nem járult hozzá az áthelyezéshez. 2006 őszén újra kezdődtek a tárgyalások, amelynek eredményeként végül is megvalósult az áthelyezés és a felújítás. A műszaki átadás 2008.07.15-én volt. A domborműveket megtisztították, de úgy, hogy a régi feliratok teljesen eltűntek. Egyik-másik stáción bizonyos szögből még egy kicsit kivehetők, de nem lehet őket rendesen elolvasni." forrás: http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/09/budapest-angeli-uti-kalvaria.html
Források:
http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/09/budapest-angeli-uti-kalvaria.html
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=1293

Cím alapján hasonló

"Angeli úti kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262432
Feltöltve
2016.12.23. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.23. 22:34

"Angeli úti kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262433
Feltöltve
2016.12.23. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

262434
Feltöltve
2016.12.23. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

262437
Feltöltve
2016.12.23. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

262436
Feltöltve
2016.12.23. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

262435

262438

262439

262440
Feltöltve
2016.12.23. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.23. 22:35

"Angeli úti kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262441
Feltöltve
2016.12.23. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

262442

Összesen 11 fotó

Műlap története

16.12.28. 10:26
Az "Angeli úti kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.23. 23:03
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Angeli úti kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.