Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin

Pakod, Ady Endre utca

Angol cím:Saint Margaret of Antioch and Saint Catherine of Alexandria

Pakod
Ady Endre utca
A római katolikus templom homlokzati fülkéiben

Felállítás1752

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2016.11.01. 13:37
A középkori eredetű templomot a török pusztítást követően 1719-ben építették újjá, majd 1752-ben bővítették. Valószínűleg ez utóbbi időpontban készültek és kerültek a helyükre homlokzati fülkék szobrai is.
A baloldali szobor Antiochiai Szent Margit vértanút ábrázolja. A szent lábával éppen rátapos egy "őskígyóra". A legenda így beszéli el a hozzákapcsolódó történetet:

"Miközben Margit a világ Üdvözítőjéhez így imádkozott, íme, megjött a gonoszság fejedelme ezer ártásával és sokféle rémképével, hogy megfélemlítse őt. Sárkány képében jelent meg, s egymás után a legkülönbözőbb formákat öltötte, orrából és szájából tüzet okádott és el akarta nyelni Isten szolgálóját. A szent szűz azonban a rémképeket látva az imádság szokott fegyveréhez folyamodott. A szent kereszt jelét rajzolta az ellenség felé és így könyörgött: 'Uram, Jézus Krisztus, aki harcolsz a te katonáidért, s az ördög gőgjét a kereszt győzelmével megaláztad, kelj oltalmamra. Mondd a lelkemnek: üdvösséged vagyok. Hiszen te mondtad: Kígyókon és skorpiókon fogsz járni, eltiprod az oroszlánt és a sárkányt.'' -- Ennek hallatára az őskígyó szégyenkezve meghátrált, s a szűznek képtelen volt ártani."

A másik oldalon a Margittal nagyjából egy időben (a IV. század elején) vértanú halált halt Alexandriai Szent Katalin szobrát látjuk. Az ő jelképei a kard és a kerék.

A pakodi templom patrónusa évszázadokon évszázadokon keresztül Antiochiai Szent Margit volt. A jelenlegi titulus: Urunk mennybemenetele.
Források:
Antióchiai Szent Margít, szűz, vértanú - http://www.katolikus.hu/szentek/szent391.html
Alexandriai Szent Katalin - http://www.katolikus.hu/szentek/szent231.html

Cím alapján hasonló

"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói

Antiochiai Szent Margit - Pakod (1752 körül)
Település
Pakod
Feltöltő
Azonosító
257387
Feltöltve
2016.11.01. 11:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.11.01. 11:45
Antiochiai Szent Margit - Pakod (1752 körül)

"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói

Antiochiai Szent Margit - Pakod (1752 körül)
Település
Pakod
Feltöltő
Azonosító
257388
Feltöltve
2016.11.01. 11:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.11.01. 11:54
Antiochiai Szent Margit - Pakod (1752 körül)

"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói

Antiochiai Szent Margit - Pakod (1752 körül)
Település
Pakod
Feltöltő
Azonosító
257402
Feltöltve
2016.11.01. 12:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.11.01. 12:42
Antiochiai Szent Margit - Pakod (1752 körül)

"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói

Antiochiai Szent Margit - Pakod (1752 körül)
Település
Pakod
Feltöltő
Azonosító
257403

Alexandriai Szent Katalin - Pakod (1752 körül)
Település
Pakod
Feltöltő
Azonosító
257389
Feltöltve
2016.11.01. 12:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/300 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.11.01. 12:00
Alexandriai Szent Katalin - Pakod (1752 körül)

"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói

Alexandriai Szent Katalin - Pakod (1752 körül)
Település
Pakod
Feltöltő
Azonosító
257410
Feltöltve
2016.11.01. 12:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.11.01. 12:55
Alexandriai Szent Katalin - Pakod (1752 körül)
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.11.01. 13:37
Orbán Róbert publikálta "Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.