Tomajmonostora 1956-2016

Tomajmonostora, Széchenyi út 63.

Tomajmonostora
Széchenyi út 63.
Szabadság út és a Szechenyi utca sarkán

Felállítás2016. október 23.


kectam
2016.11.03. 11:36
Két kb 4 méter magas mészkő hasáb között egy öntött bronz harang: eme érdekes kompozícióval emlékezik Tomajmonostora 1956 hőseire. Szerencsés helyzetben voltam, hisz szinte a szemem előtt lett alkotás pár négyzetméter fűből. Az alap megásása, kibetonozása után mértani pontossággal rögzítették a két oszlopot, majd alsó harmadukat téglával borították. A harangot is felszerelték a legvégén, aminek az elején Tomajmonostora címere, maga a falunév és forradalom kitörésének időpontja került. Magát a harangot a karcagi Györfi műhelyben öntötték, ezt megemlítik a harang hátulján.
A jobb oldali hasáb hátulján egy Bibó István idézet, és az alkotó neve is olvasható.
Az avatásra a harang kalapácsára kötöttek egy nemzeti színű szalagot, aminek az avatási ünnepségen volt szerepe. ennek segítségével kongatták meg egy-egy idézet vagy versrészlet után.
Források:
http://www.infokarcag.hu/hirek/olvas/tomajmonostora-1956-2016-2016-10-24-082628
Kovács Béla: Tomajmonostora története

kectam műlapja


Cím alapján hasonló

"Tomajmonostora 1956-2016" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tomajmonostora
Feltöltő
Azonosító
257494
Feltöltve
2016.11.01. 19:12
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/2094 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.01. 19:12

"Tomajmonostora 1956-2016" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tomajmonostora
Feltöltő
Azonosító
257495
Feltöltve
2016.11.01. 19:12
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/2919 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.01. 19:12

"Tomajmonostora 1956-2016" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tomajmonostora
Feltöltő
Azonosító
257496
Feltöltve
2016.11.01. 19:12
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/3200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.01. 19:12

"Tomajmonostora 1956-2016" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tomajmonostora
Feltöltő
Azonosító
257498
Feltöltve
2016.11.01. 19:14
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/666 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.01. 19:14

"Tomajmonostora 1956-2016" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tomajmonostora
Feltöltő
Azonosító
257501
Feltöltve
2016.11.01. 19:14
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/430 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.01. 19:14

"Tomajmonostora 1956-2016" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tomajmonostora
Feltöltő
Azonosító
257497
Feltöltve
2016.11.01. 19:12
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/3030 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.01. 19:12

"Tomajmonostora 1956-2016" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tomajmonostora
Feltöltő
Azonosító
257499
Feltöltve
2016.11.01. 19:14
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/255 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.01. 19:14

"Tomajmonostora 1956-2016" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tomajmonostora
Feltöltő
Azonosító
257500
Feltöltve
2016.11.01. 19:14
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/514 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.01. 19:14

"Tomajmonostora 1956-2016" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tomajmonostora
Feltöltő
Azonosító
257654
Forrás
infokarcag.hu
Feltöltve
2016.11.02. 15:38
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.02. 15:38
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.11.03. 11:36
A közösség publikálta kectam "Tomajmonostora 1956-2016" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.