Világháborús emlékmű

Kerecsend, Fő utca 100.
Archív képek

Kerecsend
Fő utca 100.
Az emlékmű Kerecsend község központi helyén, az általános iskola előtti...Teljes szövegAz emlékmű Kerecsend község központi helyén, az általános iskola előtti parkban, a Fő úton található.Kevesebb szöveg

Avatás1922. október 16.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tünde
2016.10.30. 20:52
A falu lakossága 1922-ben állíttatta a világháborúban elesett 57 kerecsendi hősnek az emlékművet. 1934-ben a már meglévő emlékmű teljesen hasznavehetetlen állapotba került, összedőlés fenyegette. Az emlékművet revíziós zászlóval kombinálva újították fel, melyet 1934. október 28-án szenteltek fel újra, ahol fogadalmat tett a község lakossága arra, hogy a halott hősök emlékét ápolni fogják. Később, az emlékmű kiegészült a II. világháborúban elesettek névsorával, ill. a zászló helyett egy turulmadárral.
Az eltelt évtizedek nyomot hagytak az emlékművön.
A szobor felújítását az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatta, melyet a helyi Békési Kőfaragó Műhely készített.
Az avatása 2016 szeptemberében volt.

Pályázatíróként vettem részt az Emlékmű felújításában, történetével így ismerkedtem meg. Az eredményt látva, nagyon örülök, hogy részese lehettem a megvalósításnak.

Tünde műlapja


Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Kerecsendi Világháborús Emlékmű
Település
Kerecsend
Feltöltő
Azonosító
255528
Feltöltve
2016.10.17. 21:42
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S5610
ƒ27/10 • 1/351 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tünde 16.10.17. 21:42
Kerecsendi Világháborús Emlékmű

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Kerecsend
Feltöltő
Azonosító
255529
Feltöltve
2016.10.17. 21:50
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S5610
ƒ27/10 • 1/605 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tünde 16.10.17. 21:50

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Kerecsend
Feltöltő
Azonosító
255530
Feltöltve
2016.10.17. 21:53
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S5610
ƒ27/10 • 1/368 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tünde 16.10.17. 21:53

Archív fotók

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A felújítás előtti állapot.
Település
Kerecsend
Feltöltő
Azonosító
255531
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2016.10.17. 21:54
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone 5c
ƒ12/5 • 1/120 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tünde 16.10.17. 21:54
2016. április
A felújítás előtti állapot.

"Világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Kerecsend
Feltöltő
Azonosító
257298
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2016.10.30. 21:04
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.10.30. 21:04
2012. február
Képeslap.
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.07.28. 22:39
A "Világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.02. 23:18
A "Világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.30. 21:04
1 új fotót töltöttem a "Világháborús emlékmű" műlaphoz
16.10.30. 20:52
A közösség publikálta Tünde "Világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.