Szeghalom, Tildy Zoltán utca 19-21.

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:György Sebes

Szeghalom
Tildy Zoltán utca 19-21.

Felállítás1965. november 7.

Ády
2016.10.28. 11:23
Az alkotást a Sebes György Általános Iskola bejárata előtt állították fel 1965-ben. A Szeghalmon született Sebes György kommunista pártmunkás volt, és a spanyol szabadságharcban vesztette életét. A posztamensen álló mészkő mellszobrát Dabóczi Mihály szobrászművész készítette.

"Sebes György szobrot avattak Szeghalmon

Bensőséges ünnepség színhelye volt november 7-én a szeghalmi Sebes György általános iskola. Az ünnepség sikeres műsorral kezdődött. Az iskola énekkarának szereplése után a tanulók Garcia Lorca Carrar asszony puskái című darabjából egy jelenetet adtak elő. Ezután Horváth János, a járási tanács elnökhelyettese beszédet mondott, melyben a spanyol nép oldalán hősi halált halt Sebes György életútját méltatta. Majd a meghívott vendégek, a tanári kar és a tanulók előtt ünnepélyesen felavatták és megkoszorúzták a fehér mészkőből készült Sebes György mellszobrot, Dobóczy Mihály szobrászművész alkotását. Esztergály Keve"

1980-ban a Dózsa György utcában új nagyobb iskola épült, és az kapta meg Sebes György nevét. Így feltétezhetően akkor került lebontásra itt, és az új épület előtt állították fel újra, ahol mai is áll.

Remélem jó volt a nyomozásom, de azért köszönöm a segítséget Tündének is.
Források:
Idézet: Békés Megyei Népújság, 1965. november 13. (20. évfolyam, 268. szám)
További linkek
Sebes György életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sebes_Gy%C3%B6rgy

Dabóczi Mihály szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/daboczi-mihaly-448

Ády műlapja

Kapcsolódó
Sebes György

Cím alapján hasonló

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
255665
Forrás
http://www.europeana.eu/portal/hu/record/09408/jetspeed_portal_browser_psml_docID_24146_secID_45335.html
Feltöltve
2016.10.20. 11:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.20. 11:46
Archív felvétel

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
255668

255671
Forrás
Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)1979 / 2. számNAGYKÖZSÉGEINK: Szeghalom (Balogh Ferenc képsorozata)
Évszám
1979
Feltöltve
2016.10.20. 12:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.20. 12:50
1979, Archív felvétel

"Sebes György" c. alkotás fotói

Fotó: Esztergály Keve
Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
255666
Forrás
Békési Élet, 1967 (2. évfolyam) • 1967 / 3. szám • FEJLŐDŐ SÁRRÉT (képek)
Évszám
1967
Feltöltve
2016.10.20. 11:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.20. 11:46
1967, Archív felvétel
Fotó: Esztergály Keve

"Sebes György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeghalom
Feltöltő
Azonosító
255669
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1965. november 13. (20. évfolyam, 268. szám)
Évszám
1965
Feltöltve
2016.10.20. 11:56
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.20. 11:56
1965, Archív felvétel
Összesen 5 fotó

Műlap története

16.10.28. 11:23
Ády publikálta "Sebes György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.