Pápakovácsi, Kiss utca 17.

Pápakovácsi
Kiss utca 17.
A református templom előtt.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

H.István
2016.11.12. 08:19
Szent Vendel (kb. 554 – 617) remete és apát.
„Legkorábbi életrajzai 1417. után jelentek meg és a következő történetet tartalmazzák: skót herceg volt, de titokban elhagyta a királyi udvart, és Rómába zarándokolt. Visszafele utazva Westrich mellett egy kis házikóban telepedett meg és koldulással kereste kenyerét. Amikor egy birtokos megfeddte tétlenségéért, pásztornak szegődött el. Később egy csoda rávette földesurát, hogy engedje meg Vendelnek a remete életmódhoz való visszatérést. Szent életmódjának a híre elterjedt. Számos földműves kereste fel, hogy beteg jószágait megáldja. Végül a tholei kolostor apátjának választották és pappá szentelték. Sírja fölé kis kápolnát emeltek, utóbb ekörül nőtt ki St. Wendel városka.
A pásztorok védőszentjükként tisztelik. Emléknapja október 20."

Szobrát számtalan helyen megtalálhatjuk a világban. Az itt bemutatott alkotást Pápakovácsiban állíttatták. Az idő vasfoga igencsak látható nyomot hagyott rajt.
Egy kis írás Szent Vendelről, melyben szoborállítási szemszögből is olvashatunk egy-két dolgot: http://www.szozat.org/szozatarh/showpage.php?pid=1207
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Vendel
H.István
2016.11.13. 00:01
A hozzáadott képeken jól látszik, hogy a szobrot a közelmúltban felújították.

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Pápakovácsi
Feltöltő
Azonosító
258114
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.11.05. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.11.05. 13:43
2013. május

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Pápakovácsi
Feltöltő
Azonosító
258115
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.11.05. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.11.05. 13:43
2013. május

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Pápakovácsi
Feltöltő
Azonosító
258116
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.11.05. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.11.05. 13:43
2013. május

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Pápakovácsi
Feltöltő
Azonosító
258887
Feltöltve
2016.11.12. 23:28
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-J100H
ƒ22/10 • 1/9 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Evelyn Weston 16.11.12. 23:28

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Pápakovácsi
Feltöltő
Azonosító
258885
Feltöltve
2016.11.12. 23:28
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-J100H
ƒ22/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Evelyn Weston 16.11.12. 23:28

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Pápakovácsi
Feltöltő
Azonosító
295459
Feltöltve
2017.11.11. 19:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.11. 19:22

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Pápakovácsi
Feltöltő
Azonosító
295460
Feltöltve
2017.11.11. 19:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.11. 19:22
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.07.11. 16:58
Megérintettem a "Szent Vendel" alkotást
16.11.12. 23:28
1 új fotót töltöttem a "Szent Vendel" műlaphoz
16.11.12. 23:28
1 új fotót töltöttem a "Szent Vendel" műlaphoz
16.11.12. 08:19
H.István publikálta "Szent Vendel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.