II. világháborús emlékmű

Salföld, Temető.
További képek a Fotólistában

Salföld
Temető.
A falutól déli irányban lévő temető közepén áll, a ravatalozótól jobbra.

Felállítás1991

Nem köztéri:Templombelső
Keszthelyi Sándor
2016.10.31. 20:33
Salföld temetője 300 méterre déli irányban van a falutól, a kőtengeren túl. A négyzet alakú temető bejárata nyugaton van. Áthaladva a sírok között, a nagy fák lombjai alatt, a ravatalozótól kissé jobbra találjuk meg a II. világháborús emlékművet.

Egy hatalmas monolit áll itt. Az óriási kődarab alighanem itt (vagy a közeli kőtengerben) feküdt. Nyilván nagy fáradtság lehetett lapjáról a talpára állítani. Most csaknem 3 méterre magasodik ki a földből. Kelet-nyugati irányban áll és északi függőleges felületén jól láthatóak azok a gödrök és lyukak, amelyeket még fekvő helyzetében mart ki az eső és a fagy.

A kőóriás kisebb mértékben megmunkált. Például az északi oldalán van egy hosszúkás és felül csúcsíves üreg, amelybe egy fémtáblát helyeztek. A tábla sík felületéből kiemelkedő betűk ezt a feliratot adják:

SALFÖLD
HŐSI HALOTTAI
1939 - 1945
Az ezt követő sorokban 13 salföldi halott neve és születési évszáma van.
A GYŐZELEM ELNYELTE
A HALÁLT
HALÁL HOL A TE
GYŐZELMED?
(1 KOR 15, 55)

"A győzelem elnyelte a halált: halál, hol a te győzelmed?" - ezek a sorok Pál apostol szavai, melyet első levelében írt a korinthusiakhoz.

Ettől a táblától kissé feljebb és balra egy fém feszület van. Helyesebben csak korpusz, keresztfa nélkül. Jézus megfeszített teste a kőhöz van szögezve kezeinél és lábainál. A bronzszobor egyedi alkotásnak látszik. A túloldalra egy téglalap alakú bronztábla van csavarozva, amin ez olvasható:
RAFFAY BÉLA
1991.

Ami mutatja a fémszobrok évszámát és az alkotó nevét. Raffay Béla ismert szobrász, főként Veszprém megyében találhatók alkotásai.

Végigjárva Salföld utcáit és nézegetve épületeit találtam ugyanerre a névsorra. Csak éppen a falu ellentétes végén, az északi részen lévő római katolikus templomnál. A bejárati ajtó előtt, a nyugati torony aljának falán van egy táblán. Felirata: Salföld hősi halottai a II. világháborúban. A betűrendes névsor és a születési évszámok azonosak a temetőnél és a templomnál. Utóbbinál jobban is olvashatóak, ezért egy fényképet idetettem.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
255532
Feltöltve
2016.10.17. 22:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.17. 22:34

255534
Feltöltve
2016.10.17. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.17. 22:35

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
255535
Feltöltve
2016.10.17. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.17. 22:35

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
255536
Feltöltve
2016.10.17. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.17. 22:35

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
255537
Feltöltve
2016.10.17. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100

255538
Feltöltve
2016.10.17. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.17. 22:35

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
255539
Feltöltve
2016.10.17. 22:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.17. 22:36

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
255540

255541
Feltöltve
2016.10.17. 22:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.17. 22:36

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
255542
Feltöltve
2016.10.17. 22:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.17. 22:36

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
491416
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.29. 08:41

491417
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/40 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.29. 08:41

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
491418
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/20 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.29. 08:41

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
491419
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/15 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.29. 08:41

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
491420
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/60 • 22mm • ISO100

491421
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/8 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.29. 08:41

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
491422

491423
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.29. 08:41

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
491424

491425
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/15 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.29. 08:41

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
491426
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/20 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.29. 08:41

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
491428
Feltöltve
2022.06.29. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/40 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.29. 08:41

Adalék vagy máshol

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
255533
Feltöltve
2016.10.17. 22:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.17. 22:34

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Salföld északi részen lévő római katolikus templomnál, a bejárati ajtó előtt, a nyugati torony aljának falán van egy táblán a lista. Salföld hősi...Teljes szövegSalföld északi részen lévő római katolikus templomnál, a bejárati ajtó előtt, a nyugati torony aljának falán van egy táblán a lista. Salföld hősi halottai a II. világháborúban. A betűrendes névsor és a születési évszámok azonosak a temetőnél és a templomnál.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Salföld
Feltöltő
Azonosító
370437
Feltöltve
2019.08.23. 03:31
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.08.23. 03:31
Salföld északi részen lévő...Teljes szövegSalföld északi részen lévő római katolikus templomnál, a bejárati ajtó előtt, a nyugati torony aljának falán van egy táblán a lista. Salföld hősi halottai a II. világháborúban. A betűrendes névsor és a születési évszámok azonosak a temetőnél és a templomnál.Kevesebb szöveg
Összesen 24 fotó

Műlap története

22.06.29. 08:41
12 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
20.11.05. 18:17
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.08.23. 03:31
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
16.10.31. 20:33
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.