Budapest, VII. kerület, István utca 2.

Alternatív, helyi címek:A magyar őshonos kutyafajták 5.

Budapest
VII. kerület, István utca 2.
Az Állatorvosi Egyetem kapuján belépve, az első épületnél balra...Teljes szövegAz Állatorvosi Egyetem kapuján belépve, az első épületnél balra kanyarodva (majd jobbra) egy kies, kör alakú területen álló csoportban.Kevesebb szöveg

Felállítás2016. július

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.10.19. 09:56
Pogány Gábor Benő termékeny időszakát éli. Sorban avatják szobrait. A kilenc ősi magyar kutyafajt formázó sorozatának ötlete már régi, saját ötlet volt, még kutyatenyésztő korában (ki tudta?) fogant meg a gondolat a szobrász fejében. A megvalósításig jó-néhány évnek kellett eltelnie. Annál gyorsabban (egy hónap alatt) kellett az állatszobrokat elkészíteni.
Az aktualitást az adta, hogy az Állatorvosi Egyetem újból önállóvá vált. Támogatókra talált az egyetem rektora és egy író-politikus személyében. Az avatás dátuma után kutatva derült ki, hogy a kilencekből még csak öt volt kész, de ezeket még június 30-án felavatták (ld. a 2. forrást), míg a véglegesen elkészült teljes sorozatot július folyamán.

A kilenc, alaposan tanulmányozott, őshonos kutyafaj: puli, pumi, mudi, magyar vizsla, drótszőrű vizsla, magyar agár, erdélyi kopó, kuvasz és komondor.
Bevallom, eredetileg teljesen szubjektív alapon választottam bemutatásra a pulit, most látom csak, hogy a felsorolásban is elől áll. Ennek okát nem ismerem, én úgy gondolom, a legismertebb és "legbájosabb" kutyafajta és híres (bár rokonai ugyancsak) éles eszéről, kifogyhatatlan munkabírásáról, munkakedvéről.

A körben elhelyezett kilenc szobor nagyjából 3*3-as csoportra osztható. A kör felé közelítve, körülbelül szemben, tehát a sorozat közepe táján láthatók a kisebb testűek: a mudi (ő egy felfedezés számomra), a puli, és a pumi. Két rövidebb (egy szálkásabb, és egy göndörebb) szőrű között a csodás bundájában pompázó puli.
Olvasom, ez a hármas, pontosabban a másik kettő is közvetve a puli őse, a "magyar terelő kutya típusból" származtatható, leginkább a Racka ( mindenről van infó a lapon... ld.: https://www.kozterkep.hu/~/27738/Racka_juh_Szentendre_2014.html ) mozgatásában, hajtásában jeleskednek.
Források:
http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/06/29/kutyaszobor/
http://444.hu/2016/06/30/l-simon-felavatta-a-magyar-oshonos-fajtaju-kutyak-bronszobrait
http://feketeracka.hu/tereles.htm
http://www.hirado.hu/2016/08/11/otvenhatos-hosok-emlekere-keszulnek-bronzszobrok/
További linkek
http://welovebudapest.com/budapest.and.hungary/a.new.statue.park.in.budapest.honors.hungarian.dog.breeds

Kapcsolódó
Magyar agár
Kapcsolódó
Mudi
Kapcsolódó
Pumi
Kapcsolódó
Komondor
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Puli" c. alkotás fotói

Mudi, puli, pumi hármas
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255563
Feltöltve
2016.10.18. 16:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:20
Mudi, puli, pumi hármas

"Puli" c. alkotás fotói

A mudival
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255564
Feltöltve
2016.10.18. 16:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:21
A mudival

"Puli" c. alkotás fotói

Mudival
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255566
Feltöltve
2016.10.18. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:22
Mudival

"Puli" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255567
Feltöltve
2016.10.18. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:22

"Puli" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255572
Feltöltve
2016.10.18. 16:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:25

"Puli" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255568
Feltöltve
2016.10.18. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO400

255570
Feltöltve
2016.10.18. 16:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • ISO250

255571
Feltöltve
2016.10.18. 16:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:25

"Puli" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255569
Feltöltve
2016.10.18. 16:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:24

"Puli" c. alkotás fotói

Mudi, puli, pumi hármas
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255573
Feltöltve
2016.10.18. 16:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:26
Mudi, puli, pumi hármas

"Puli" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255565
Feltöltve
2016.10.18. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:22

"Puli" c. alkotás fotói

A kilencek
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255574
Feltöltve
2016.10.18. 16:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.18. 16:26
A kilencek

"Puli" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255641
Feltöltve
2016.10.19. 14:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.19. 14:12

"Puli" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
255717
Feltöltve
2016.10.20. 20:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.20. 20:38

"Puli" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
533533
Feltöltve
2023.07.21. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.21. 21:47

"Puli" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
533534
Feltöltve
2023.07.21. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.21. 21:47
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.07.21. 21:47
2 új fotót töltöttem a "Puli" műlaphoz
19.02.15. 12:25
Megérintettem a "Puli" alkotást
17.08.23. 10:59
Megérintettem a "Puli" alkotást
17.06.09. 13:26
Megérintettem a "Puli" alkotást
16.10.20. 20:38
1 új fotót töltöttem a "Puli" műlaphoz
16.10.19. 14:12
1 új fotót töltöttem a "Puli" műlaphoz
16.10.19. 09:56
Göröntsér Vera publikálta "Puli" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.