Szűz Mária Irgalmasság Anyja

Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe), Kós Károly út 6 sz.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálták

Alternatív, helyi címek:Szemerjai Szűz Mária
Angol cím:Virgin Mary statue

A Szent József római katolikus templom plébániája előtt

Felállítás2016. október 8.

Sántha Imre Géza
2016.10.08. 13:26
Sepsiszentgyörgy központi körzetének déli oldalán állították fel ezt a Szűz Mária szobrot, a központi katolikus plébánia előtt, közel ahhoz a helyhez ahol valamikor a székely város széle volt, és ahonnan az 1880-ig különálló Szemerja falu kezdődőtt. Ez utóbbi település eredeti neve Szűz Mária falva volt, a legelső róla szóló írásos említés Sancta Maria-ként említi. A XVI-ik századtól a Reformáció hatására a település teljes mértékben áttért a kálvinista, református hitre, ahol Szűz Mária tisztelete mellékes tényezővé vállt, és a falu megnevezése is csökevényesedett, átalakult. 1583-ben már Zemerja Asszony néven említik, de azt nem lehet tudni hogy mikor állandósult a Szemerja megnevezés.
Az egykori védasszony emlékére, tiszteletére állították tehát e szobrot Szemerja északi bejáratánál, katolikus környezetben. A XX században itt, a régi Szemerján megtelepült katolikusok mellett a városrész többségi protestánsai is magukénak érezhetik, és becsben tarthatják ezentúl ezt a Mária szobrot.
Az egész alakos alkotást Pakó Benedek kanonok kezdeményezésére állították, és Ft. Jakubinyi György érsek szentelte meg Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya napján.
2021 szeptember 18-án egy 47 éves férfi megrongálta a szobor alsó részét, letörve a Mária lábánál tekeredő sárkány alakját.
A szobor helyének tengerszint fölötti magassága 528 m.
Források:
http://www.3szek.ro/load/cikk/95991/kozteri_szobor_marianak_az_irgalmas_szuzanyanak
https://www.3szek.ro/load/cikk/144473/megrongaltak-a-maria-szobrot
További linkek
http://www.3szek.ro/load/cikk/95991/kozteri_szobor_marianak_az_irgalmas_szuzanyanak

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
254399
Feltöltve
2016.10.08. 13:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:07

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
254400
Feltöltve
2016.10.08. 13:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:07

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
254401
Feltöltve
2016.10.08. 13:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:08

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
254402
Feltöltve
2016.10.08. 13:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/500 • ISO100

254403
Feltöltve
2016.10.08. 13:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:08

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
254404
Feltöltve
2016.10.08. 13:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:09

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
254405
Feltöltve
2016.10.08. 13:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/750 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:10

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
369673
Feltöltve
2019.08.18. 13:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.18. 13:28

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
420011
Feltöltve
2020.10.13. 18:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/150 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.10.13. 18:06

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
254406
Feltöltve
2016.10.08. 13:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:10

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
254407
Feltöltve
2016.10.08. 13:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/480 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:10

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
254408
Feltöltve
2016.10.08. 13:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.10.08. 13:11

Élményképek

"Szűz Mária Irgalmasság Anyja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
511493
Feltöltve
2022.12.18. 17:57
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ200/100 • 1/100 • 2.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.12.18. 17:57
Összesen 13 fotó

Műlap története

2 órája
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
15 napja
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
30 napja
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
02.29. 07:48
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
02.14. 09:15
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
01.30. 07:53
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
01.04. 07:44
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.12.20. 10:21
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.11.29. 10:42
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.10.27. 09:11
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.10.04. 07:49
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.09.18. 18:41
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.08.30. 11:04
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.07.25. 09:36
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.07.11. 08:43
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.06.14. 10:44
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.05.30. 13:45
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.05.05. 10:45
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.04.17. 11:44
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.03.29. 10:48
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.03.13. 10:26
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
23.02.13. 10:49
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
22.12.23. 18:34
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
22.12.18. 17:57
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" műlaphoz
22.11.21. 10:40
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
22.10.21. 11:55
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
22.09.15. 11:20
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
22.08.06. 07:50
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
22.07.12. 11:49
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
22.06.09. 11:29
Megérintettem a "Szűz Mária Irgalmasság Anyja" alkotást
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.