Szent Erzsébet alamizsnát oszt

Szakolca (Skalica), Královska

Alternatív, helyi címek:Svätá Alžbeta Uhorská
Angol cím:Saint Elizabeth distributing alms

Az egykori városi szegényház homlokzati fülkéjében

Felállítás1863

Vladislav Plekanec (restaurátor, közreműködő)

Orbán Róbert
2016.09.24. 21:22
A lengyel származású Stíbor vajda valószínűleg Nagy Lajos király idejében, talán éppen az ő hívására, jött Magyarországra. Az 1300-as évek végén már több Nyitra megyei vár tulajdonosa, így Szakolca környékén jelentős nagyságú terület volt a birtokában. A szakolcai szegényház alapítása Stíbor nevéhez kapcsolódik.
Az épület, bár többször átalakították, bővítették, ma is áll. Mostani alakját 1863-as átépítés során nyerte el, valószínűleg akkor került a fülkébe a Szent Erzsébetet és a koldust ábrázoló szobor is. Az épülethez kapcsolódik egy XVII. századi kápolna, amelynek ugyancsak Szent Erzsébet a patrónusa.
A ház évszázadokon át megőrizte funkcióját, a XX. század első felében például itt működött a Stíbor-árvaház.
A koldusnak alamizsnát adó Szent Erzsébet szobra a szegényház homlokzati fülkéjében látható. A szobrot Vladislav Plakanec szobrászművész 2011-ben restaurálta.
Források:
Sv. Alžbeta sa vrátila pod strechu Štibora - http://www.zahorak-noviny.sk/index.php/hist-zahorak-141/9776-sv-albeta-sa-vratila-pod-strechu-tibora
Katarína Kureková: Stiborovská architektúra na Holíčskom panstve - http://old.zahorskemuzeum.sk/?q=page/420



Közös gyűjteményben
Szent Erzsébet-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet alamizsnát oszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Vladislav Plekanec (restaurátor, közreműködő)
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
253082
Feltöltve
2016.09.23. 20:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.09.23. 20:34

"Szent Erzsébet alamizsnát oszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Vladislav Plekanec (restaurátor, közreműködő)
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
253083
Feltöltve
2016.09.23. 20:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.09.23. 20:39

"Szent Erzsébet alamizsnát oszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Vladislav Plekanec (restaurátor, közreműködő)
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
253084
Feltöltve
2016.09.23. 20:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.09.23. 20:42

"Szent Erzsébet alamizsnát oszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Vladislav Plekanec (restaurátor, közreműködő)
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
253085
Feltöltve
2016.09.23. 20:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.09.23. 20:54

"Szent Erzsébet alamizsnát oszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Vladislav Plekanec (restaurátor, közreműködő)
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
253086
Feltöltve
2016.09.23. 20:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.09.23. 20:55

"Szent Erzsébet alamizsnát oszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Vladislav Plekanec (restaurátor, közreműködő)
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
253087
Feltöltve
2016.09.23. 20:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.09.23. 20:57

"Szent Erzsébet alamizsnát oszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Vladislav Plekanec (restaurátor, közreműködő)
Település
Szakolca (Skalica)
Feltöltő
Azonosító
460980
Feltöltve
2021.10.03. 14:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/160 • 14.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.03. 14:50
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.10.03. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet alamizsnát oszt" műlaphoz
16.09.24. 21:22
Orbán Róbert publikálta "Szent Erzsébet alamizsnát oszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.