I. világháborús emlékmű

Tószeg, Petőfi út 3
Archív képek

Tószeg
Petőfi út 3
A templomkertben áll.

Felállítás2015. március 21.

Kampfl János (kőfaragó)

Szórád Péter
2016.09.05. 19:50
Tószegen 1925-ben állítottak először I. világháborús emlékművet. Medgyessy Ferenc alkotása az isaszegi emlékmű kissé módosított változata. Mindkét emlékmű két katonát ábrázol. Az álló alak a megsebesült haldokló bajtársának vállán tartja jobb kezét. Az isaszegi változatban az álló katona rohamsisakot, a tószegi változatban pedig Bocskai sapkát visel. 1944-ben szovjet katonák az emlékművet felrobbantották. A maradványokból 1958-ban egy emlékoszlopot alakítottak ki, amelyen a hősi halált halt katonák nevei sorakoztak.
Az I. világháború kezdetének 100. évfordulója alkalmából a helyi Gerje-Perje Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület kezdeményezte az eredeti emlékmű másolatának felállítását. A másolat elkészítésére a monori Hungranit Bt. vezetőjét, Kampfl Jánost kérték fel. A helyi legenda szerint, a régi talapzat üregébe befalazták az összetört szobor néhány darabját. Az egyesület abban reménykedett, hogy esetleg megtalálják a Bocskai sapkás fejet, de sajnos a szétbontás után kiderült, hogy a talapzatban talált darabok a fejet nem tartalmazták. Találtak viszont egy F1-es típusú szovjet kézigránátot, ami csak hátráltatta a munkálatokat. Ezért úgy döntöttek, hogy az újonnan felállítandó másolatot az isaszegi – rohamsisakos – példány alapján formázzák meg.
A Hősi emlékmű teljes magassága 4,6 méter. A talapzat betontuskóját 10, 20, 30 cm vastag isztriai mészkő borítja, amelyekre a feliratokat számítógép-vezérlésű homokfúvó géppel írták fel. A hősök neveit a bécsi levéltárban és veszteséglistákon kutatva egyeztették és aktualizálták. A homlokzati oldalon az eredeti 1925-ös szöveg mellé felkerült a felújításra utaló magyarázat, és egy katonadalból vett idézet.
Források:
http://www.zounuk.hu/kunhegyes/hu/node/12325

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampfl János (kőfaragó)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
251663
Feltöltve
2016.09.05. 11:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.09.05. 11:07

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampfl János (kőfaragó)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
251664
Feltöltve
2016.09.05. 11:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.09.05. 11:07

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampfl János (kőfaragó)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
251665
Feltöltve
2016.09.05. 11:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.09.05. 11:08

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampfl János (kőfaragó)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
251666

251667
Feltöltve
2016.09.05. 11:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/50 • ISO100

251668

251669

251670
Feltöltve
2016.09.05. 11:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.09.05. 11:08

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampfl János (kőfaragó)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
251671
Feltöltve
2016.09.05. 11:09
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.09.05. 11:09

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampfl János (kőfaragó)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
251672

552570
Fotózva
2023. július
Feltöltve
2024.02.04. 12:26
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/200 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.04. 12:26
2023. július

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampfl János (kőfaragó)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
552571
Fotózva
2023. július
Feltöltve
2024.02.04. 12:26
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ49/10 • 1/80 • 18.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.04. 12:26
2023. július

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A 1925-ben felállított eredeti emlékmű,amelynek Medgyessy Ferenc volt az alkotója.
Alkotó
Kampfl János (kőfaragó)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
251673
Forrás
Verseghy Ferenc Könyvtár Szolnok
Évszám
1925
Feltöltve
2016.09.05. 11:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.09.05. 11:18
1925, Archív felvétel
A 1925-ben felállított eredeti emlékmű,amelynek Medgyessy Ferenc volt az alkotója.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Ez az emlékoszlopon volt az emlémű helyén 1958-tól 2015-ig.
Alkotó
Kampfl János (kőfaragó)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
251674
Forrás
Verseghy Ferenc Könyvtár Szolnok
Évszám
1958
Feltöltve
2016.09.05. 11:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.09.05. 11:18
1958, Archív felvétel
Ez az emlékoszlopon volt az emlémű helyén 1958-tól 2015-ig.
Összesen 14 fotó

Műlap története

3 perce
2 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
23.07.01. 15:01
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
20.04.09. 20:48
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.13. 12:23
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
16.09.05. 19:50
Szórád Péter publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.