Szank, Pongrátz Gergely tér

Alternatív, helyi címek:Santus Stephanus, Rex Hungarie

Szank
Pongrátz Gergely tér

Felállítás2014. augusztus 10.

Varga Csaba (fafaragó)

Bodorné Mária
2016.08.27. 17:24
Szankon megrendezésre kerülő fafaragó táborban a Heves megyei Népművészeti egyesület nyolc tagja munkálkodott 2014. augusztusában. Itt készült el Varga Csaba Szent Istvánról készült alkotása is. A táblaképen Szent István a koronázási jelvényekkel látható. I. Imre és III. Béla címerei láthatók a tábla két sarkán. A fazsindellyel fedett táblák tartóoszlopait Balatoni Tibor tervezte.

I. István, Szent István, Vajk e nevek senki előtt nem ismeretlenek. Első magyar királyunk, az államalapító, a magyar keresztény egyház megszervezője. Apja Géza fejedelem Adalbert püspökre bízta képzését, ő volt az aki megbérmálta és vallási szempontból befolyásolta, ő közvetítette 995-ben Gizellával létrejött házasságot is. István király 997-ben vette át a hatalmat apja halálát követően, és négy nagy problémával nézett szembe: a kereszténység megkedveltetése, az állam önállósága, a törzsi önállóság, hűbéri hatalom megszüntetése és Nyugat-Európába való beilleszkedés úgy, hogy a magyar szokásokat megőrizze. Az 1000. év karácsonyán koronázták királlyá Esztergomban, II. Szilveszter pápa által küldött koronával és ezzel a pápa elismerte független magyar keresztény királynak. A San Giovanni in Laterano bazilikában II. Szilveszter pápa sírja feletti dombormű is megörökíti a korona átadását Szent Istvánnak.
Szent István volt aki alkotmányt, törvényt adott, létrehozott tíz egyházmegyét, ő szentelte fel a pannonhalmi kolostort. Elrendelte a vasárnap megszentelését, elrendelte, hogy minden tíz falu számára templomot építsenek. Esztergomban székesegyházat, Budán a Szent Péter és Pál templomot építtette.
1038-ban halt meg közel 70 éves korában 42 évnyi uralkodás után örökös nélkül, hisz mindkét fia Ottó és Imre korán meghaltak.
László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel oltárra emeltette Istvánt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással.
Források:
http://www.szankinfo.hu/hir1/hir2014/0809_fafaragok.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly
http://orokvaros.network.hu/blog/roma-kozossegi-oldala-hirei/magyar-dombormu-ii-szilveszter-papa-sirja-folott-romaban



Tagi gyűjteményben
Magyar Történelmi Emlékút

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Csaba (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250525
Feltöltve
2016.08.21. 19:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:13

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Csaba (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250526
Feltöltve
2016.08.21. 19:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:13

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Csaba (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250528
Feltöltve
2016.08.21. 19:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:15

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Csaba (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414427
Feltöltve
2020.08.28. 18:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ310/100 • 1/110 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:21

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Csaba (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414428
Feltöltve
2020.08.28. 18:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ380/100 • 1/60 • 8.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:21

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Csaba (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414429
Feltöltve
2020.08.28. 18:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ460/100 • 1/110 • 17.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:21

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Csaba (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414430
Feltöltve
2020.08.28. 18:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ420/100 • 1/75 • 12.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:21

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Csaba (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414431
Feltöltve
2020.08.28. 18:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ460/100 • 1/150 • 17.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:21
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.08.28. 18:21
5 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
16.08.27. 17:24
A közösség publikálta Bodorné Mária "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.