A kunok betelepítése

Szank, Pongrátz Gergely tér

Szank
Pongrátz Gergely tér

Felállítás2014. augusztus 10.

Figura László (fafaragó)

Bodorné Mária
2016.08.27. 17:22
A 2014. évi szanki fafaragó táborban 8 alkotó vett részt 10 napon keresztül dolgoztak, hogy a magyar történelem meghatározó pillanatát, személyiségét táblakép formájában viszontláthassuk. Figura László készítette A kunok betelepítése című domborművet.
Az első kun betelepítés 1239-ben volt. IV Béla kb. 40000 főt fogadott be akik a tatárok elől menekültek. A Kötöny kán és IV. Bla között létrejött bánmonostori egyezmény értelmében a kunokat szétszórva telepítették le főleg az Alföld megyéiben. Azonban a kunok által megszokott pogány életvitel hamarosan összeütközésbe került a már három évszázada letelepült magyar nép földműves, keresztény életmódjával. A tatárok betörése után a főúri párt a király ellen fordult, mondván, ő hozta a tatárokat a magyarok ellen azzal, hogy beengedte a kunokat az országba. A mongol kán ugyanis Julianus barát által 1237-ben a következő üzenetet küldte IV. Béla királynak melyben figyelmezteti, hogy ellenségeit a kunokat ne fogadja be: " Nekik könnyebb elmenekülni, mint neked, mivel nem lévén házaik, sátraikkal vándorolva talán el tudnak menekülni, de te, aki házakban lakol, váraid és városaid vannak, hogy fogsz menekülni kezeim közül?"
Miután 1241-ben a mongol sereg már Pest alatt portyázott, katonái között kunokkal, a magyarok között elterjedt a hír, hogy Kötöny kán a mongolok kémje. A feldühödött tömeg meggyilkolta Kötöny kánt, mire a kun csapatok elhagyták az országot.
IV. Béla 1246-ban mivel tart egy újabb tatár támadástól immár másodszor behívja az országba a kunokat. A szövetséget a kun főemberek kettévágott kutyára tett esküvel, valamint a trónörökös István (V. István 1970-72) és Zeyhan (Szaján) kun fejedelem lánya közötti házassággal pecsételik meg. Mindez szükségből történt, IV. Béla leveléből kiderül melyet IV. Ince pápához írt: "Mi pedig ahhoz folyamodtunk, amihez lehetett,.....Befogadtuk a kunokat is országunkba, és sajnos, most pogányokkal tiportatjuk le az egyház ellenségeit. Sőt a kereszténység érdekében elsőszülött fiunkat kun leánnyal házasítottuk össze, hogy ezzel elkerüljük a legrosszabbat és alkalmat teremtsünk őket keresztvíz alá édesgetni, mint azt már többükkel megtettük."
Források:
http://www.szankinfo.hu/vendegek/latnivalo/faragasok.html
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/a_kunok_magyarorszagon/pages/003_a_kunok_magyarorszagi.htm
https://books.google.hu/books?id=b0ihCgAAQBAJ&pg=PT81&lpg=PT81&dq=b%C3%A1nmonostori+egyezm%C3%A9ny&source=bl&ots=OAmMfveycg&sig=nHUDmaLsXyta-cQQ6tUk-USHbgE&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiNjJO-zdzOAhXCxxQKHTEKCtIQ6AEIJTAA#v=onepage&q=b%C3%A1nmonostori%20egyezm%C3%A9ny&f=true

Tagi gyűjteményben
Magyar Történelmi Emlékút

Cím alapján hasonló

"A kunok betelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Figura László (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250530
Feltöltve
2016.08.21. 19:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:22

"A kunok betelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Figura László (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250531
Feltöltve
2016.08.21. 19:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:23

"A kunok betelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Figura László (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
250532
Feltöltve
2016.08.21. 19:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.08.21. 19:23

"A kunok betelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Figura László (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414421
Feltöltve
2020.08.28. 18:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ710/100 • 1/60 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:16

"A kunok betelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Figura László (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414422
Feltöltve
2020.08.28. 18:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ340/100 • 1/90 • 6.3mm • ISO64

414423
Feltöltve
2020.08.28. 18:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ340/100 • 1/80 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:16

"A kunok betelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Figura László (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414424

414425
Feltöltve
2020.08.28. 18:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ440/100 • 1/240 • 14.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:16

"A kunok betelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Figura László (fafaragó)
Település
Szank
Feltöltő
Azonosító
414426
Feltöltve
2020.08.28. 18:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ420/100 • 1/210 • 12.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.28. 18:16
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.08.28. 18:16
6 új fotót töltöttem az "A kunok betelepítése" műlaphoz
16.08.27. 17:22
A közösség publikálta Bodorné Mária "A kunok betelepítése" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.