Kiss Dániel mellszobor

Szabadka (Суботица), Trg Slobode

Alternatív, helyi címek:Danilo Kiš

Szabadság tér, a szabadkai Városháza mögött, ahol négy szobor áll a Zeneiskola elütti terecskén.

Felállítás1993

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2016.08.21. 19:55
"Kiss Dániel néven született a vajdasági Szabadkán 1935-ben, Kiss (Kohn) Ede (Eduard Kiš) és Milica Dragićević fiaként, így egyszerre volt magyar-zsidó és szerb származású is. Bár szerbül írt, néha magyarul jegyzetelt." Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Danilo_Ki%C5%A1
A szabadkai Zeneiskola előtti téren (nagyobb városi egységet is belefoglalva Szabadság térnek nevezik) négy szbor áll ebből 3 magyar vonatkozású. Büszkék lehetünk. (Lehet, hogy a 4. is de addig még nem jutottam el, lényegében Kiss Dániel ezen származását is csak tegnap derítettem ki).
http://magyarnarancs.hu/belpol/danilo_ki-konferencia_szabadkan_valodi_multikulti-67105:
"A "multikulti", amit nálunk ironizálva divat emlegetni, a Vajdaságban élő valóság." ... "Apja, Kis (Kohn) Ede magyar zsidó volt, anyja montenegrói, ő szerbül írt, s a noteszeibe olykor magyarul jegyzetelt; egyik utolsó fényképén ott van az íróasztalán a Jelenkor folyóirat. Szerette mondani, hogy Ady hatására lett író - merthogy költőként nem tudta őt utolérni; Petri György külföldi felfedezői közé tartozott, Esterházy pedig neki köszönheti - de szóról szóra, ugyanis elsajátította tőle (Bojtár B. Endre fordításában) - élete legnovellább novelláját (Mily dicső a hazáért halni)."
Micsoda szellem!
"Danilo Kis magyar író?
A kérdés nem provokatív, nem ironikus, nem is akarja még látszólag sem magyar írónak bekebelezni ezt a magyar-zsidó-szerb származású írót, aki a kortárs világirodalomnak a legjelentősebb alakja volt, amíg élt, amíg írt, és bizonyára az is marad a későbbi nemzedékek számára is." (Ilia Mihály)
A szabadkai "szabadság" tér központi ám mégis csendes helyen található a Városháza és a zeneiskola között. A téren négy szobor látható. A Kiss Dániel szobor műkő talapzaton áll, mérete: 50 x 30 x 27 cm és bronzból készült. A talapzattal együtt figyelemreméltó méretű.
"Kiss Dániel néven született a vajdasági Szabadkán 1935-ben, Kiss (Kohn) Ede (Eduard Kiš) és Milica Dragićević fiaként, így egyszerre volt magyar-zsidó és szerb származású is. Bár szerbül írt, néha magyarul jegyzetelt. Jól tudott magyarul; úgy vallotta, hogy Ady hatására lett író (1947-ben fordított is tőle)."
Források:
http://www.subotica.info/2008/11/19/bista-danila-kisa-bez-grafita
https://hu.wikipedia.org/wiki/Danilo_Ki%C5%A1
http://magyarnarancs.hu/belpol/danilo_ki-konferencia_szabadkan_valodi_multikulti-67105
http://www.barkaonline.hu/ilia-mihaly-rovata/764-danilo-kis-magyar-
http://www.subotica.com/vesti/polozeno-cvece-na-bistu-danila-kisa-id22046.html
http://www.skulpture-srbija.com/skulpture/danilo-kis-776/

Cím alapján hasonló

"Kiss Dániel mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
250403
Feltöltve
2016.08.20. 23:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.20. 23:49

"Kiss Dániel mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
250404
Feltöltve
2016.08.20. 23:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

250405
Feltöltve
2016.08.20. 23:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

250406
Feltöltve
2016.08.20. 23:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

250407
Feltöltve
2016.08.20. 23:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

250408

250409
Feltöltve
2016.08.20. 23:50

Dr. Pinczés Sándor 16.08.20. 23:50

250410

250411
Feltöltve
2016.08.20. 23:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

250412

325214
Feltöltve
2018.09.24. 15:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.24. 15:13

"Kiss Dániel mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
325235
Feltöltve
2018.09.24. 17:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.24. 17:13

"Kiss Dániel mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
337337
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2018.12.28. 22:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.28. 22:05
2018. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.09.24. 15:13
1 új fotót töltöttem a "Kiss Dániel mellszobor" műlaphoz
18.06.16. 14:27
Megérintettem a "Kiss Dániel mellszobor" alkotást
16.08.21. 19:55
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Kiss Dániel mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.