Szent László-templom szentélyének üvegablakai

Mórahalom, Millenniumi sétány 1.

Mórahalom
Millenniumi sétány 1.

Felállítás2013

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2016.08.21. 22:43
Fiamékkal Szegedre, szülővárosomba mentünk és útközben a kálváriát észrevéve megálltunk Mórahalmon. Ha kocsival visznek valahova, mindig türelmesen megállnak, ha szobrot látok. A kálvária fotózása után még besiettem a templomba is. De azért, miután a türelmük véges, nem fotóztam a templom minden üvegablakát. A kilenc üvegablak - Szent József, Szűz Mária, Szent Vendel, Szent Anna, Szent Antal, Szent Róza, Szent Alajos, Szent István és Szent Erzsébet közül csak ötöt fotóztam.
A Szent László templomot 1903. október 3-án szentelték fel. Az oldalfalak üvegablakai 1904-ben, a szentély üvegablakai 2013-ban készültek,
„2013-ban végre megérkeztek a hosszú idő óta tervezett színes üvegablakok, melyekről Szent István és Szent Erzsébet alakja tekint le a látogatókra és a hívekre.” Szent István kezeiben országalma és templom van, Szent Erzsébet kezeiben rózsák.
Források:
http://www.morahalom.hu/egyhazak
http://docplayer.hu/4855934-Ha-a-tancunkat-nezed-a-szivunk-szavait-hallod.html 10. oldal

Cím alapján hasonló

"Szent László-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
249864
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.08.15. 08:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/42 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.15. 08:45
2014. március

"Szent László-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
249865
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.08.15. 08:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/200 • ISO400

249866

249867

249868
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.08.15. 08:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/150 • ISO100

Dénes Ildikó 16.08.15. 08:46

249869

249870

249871

249872
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2016.08.15. 08:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.15. 08:47
2014. március

"Szent László-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
493689
Feltöltve
2022.07.15. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/125 • 64.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.15. 08:24

"Szent László-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
493690
Feltöltve
2022.07.15. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/250 • 107.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.15. 08:24

"Szent László-templom szentélyének üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
493691
Feltöltve
2022.07.15. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/60 • 143.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.15. 08:24
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.07.15. 08:24
3 új fotót töltöttem a "Szent László-templom szentélyének üvegablakai" műlaphoz
22.04.17. 16:54
Megérintettem a "Szent László-templom szentélyének üvegablakai" alkotást
21.03.31. 11:19
A "Szent László-templom szentélyének üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.23. 09:35
Megérintettem a "Szent László-templom szentélyének üvegablakai" alkotást
18.03.31. 15:26
Megérintettem a "Szent László-templom szentélyének üvegablakai" alkotást
17.09.02. 13:41
Megérintettem a "Szent László-templom szentélyének üvegablakai" alkotást
16.09.24. 16:44
Megérintettem a "Szent László-templom szentélyének üvegablakai" alkotást
16.08.21. 22:43
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Szent László-templom szentélyének üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.