Podmaniczky utca 16. számú ház díszítő domborművei

Budapest, VI. kerület, Podmaniczky utca 16.

Alternatív, helyi címek:Langenfeld Frigyes egykori bérpalotájának domborművei

Budapest
VI. kerület, Podmaniczky utca 16.
Az épület homlokzatán.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2018.03.22. 16:51
Amikor a Podmaniczky utca 18. számú ház épületdíszeit bemutattam, még nem gondoltam arra, hogy a szomszédos házzal is foglalkozni kéne. Ezt indokolni nem igazán tudom, annyi biztos, a szomszédhoz személyes emlékek kötöttek, itt ez hiányzott. Amíg viszont a másik évekig foglalkoztatott, úgy tűnik lekötötte a figyelmemet és csak mostanában álltam meg és néztem végig figyelmesen a – szerintem – rokon épület csinos dombormű-sorát.

Nem mondom, hogy ugyanaz az építész tervezte, annyi látszik mindössze, hogy egybehangolt koncepció szerint épültek. Nem meglepő, a várostervezés alapelve, hogy az épületek lehetőleg azonos magasságúak legyenek, így itt is három emeletet látunk.
Van egyéb stílusbeli egybeesés is, így nagyon valószínű, hogy az utca kialakítása során hasonló évjáratú a két szomszédos épület. Sajnos erről, az építés körülményeiről, a megbízóról semmiféle információt nem találtam, pedig számtalan könyvet néztem át, nem beszélve a net-en való böngészésről Szívből sajnálom, hogy az évtized elején, Terézváros honlapján talált jegyzéket nem mentettem el teljes egészében.

Úgy érzem, nem mehetek el az első emelet alatt, az erkély két oldalán húzódó dombormű-sor együttese mellett, aminek kis figurái viszont, mintha ugyanannak a kéznek munkája lenne. Vagy ez is koncepció-beli egyezőség lenne?
A fríz apró figurái nagy munkában vannak. Balról indítva a szállítás, szállítmányozás különböző módozatait figyelhetjük meg. Talán még az is igaz (minden részletet még a téliesen pucér faágak sem engedtek látni), hogy az ábrázolt szállítási módok valamilyen fejlődés-beli időrendet mutatnak. Kedves a tevén ülő fiú, de igen valósághű a hajójával, dagadó vitorlával "száguldó" kettős is. Más jelenet: szamár munkára-bírása láthatólag nem könnyű feladat.
A továbbiakban változás áll be, lázas munkába csap át az eddig akár céltalannak tűnő tevékenység. Vasöntés, annak produktuma, a nehéz harang, később vasútépítés, szántó-vetés a téma.
Olvasom itt-ott, nézzünk fel – egyáltalán a rohanásból, a magunk elé bámulás helyett. Nekem ez lassan egy évtizede /sok más mellett/ folyamatosan örömet okoz.
---
Érdekes Ipartörténeti áttekintést találtam, ami érinti az épület múltját, sőt eredetét is. Ahogy kiolvasom, a ház Langenfeld Frigyes (Schlick Ignác rokona) öntőmester "bérpalotájaként" épült, sőt, akkor itt bemutató terem is volt. A dombormű-sor tehát ehhez a profilhoz igazodik. Innen az is kiderül, hogy az akkori KülsőVáczi-út 46. címmel jelzett épület már 1882-ben állt.
Források:
http://www.terezvaros.hu/testuleti/rendeletek/hatalyos_rendeletek/2011_16c.pdf
dr. Horváth Péterné ipartörténeti összefoglalója: http://varosvedo.hu/2014/08/19/ipartortenet/

Cím alapján hasonló

"Podmaniczky utca 16. számú ház díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305963
Feltöltve
2018.03.12. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 16:34

"Podmaniczky utca 16. számú ház díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305964
Feltöltve
2018.03.12. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

305973
Feltöltve
2018.03.12. 16:37

Göröntsér Vera 18.03.12. 16:37

305975
Feltöltve
2018.03.12. 16:38

Göröntsér Vera 18.03.12. 16:38

305967
Feltöltve
2018.03.12. 16:35

Göröntsér Vera 18.03.12. 16:35

305965

305976
Feltöltve
2018.03.12. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

305966

305974
Feltöltve
2018.03.12. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 16:37

"Podmaniczky utca 16. számú ház díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305968
Feltöltve
2018.03.12. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 16:35

"Podmaniczky utca 16. számú ház díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305969
Feltöltve
2018.03.12. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 16:36

"Podmaniczky utca 16. számú ház díszítő domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305970
Feltöltve
2018.03.12. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 16:36
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.03.22. 16:51
Göröntsér Vera publikálta "Podmaniczky utca 16. számú ház díszítő domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.