Budapest, XIII. kerület, Kassák Lajos utca/Papp László tér

Budapest
XIII. kerület, Kassák Lajos utca/Papp László tér
A Kassák Lajos utca és Huba utca közötti kis téren.

Felállítás2016. augusztus 19.

Göröntsér Vera
2016.08.19. 12:05
A meghívót a 13. kerület honlapján tegnap este találtam, bár közel egy éve tudtam, hogy a szoborállítást tervezik-intézik – többek között születésének 90. évfordulója alkalmából. A szobor készítésének jogát pályázat útján Lelkes Márk szobrászművész nyerte el.
Lehet, némileg szégyenteljes, de korábban nem is gondoltam bele igazán, mi is a kötődése a híres ökölvívónak Angyalföldhöz. De van, nem is akármilyen.

Papp László, "Görbe" (1926–2003) Angyalföldön született, nőtt fel, itt járt iskolába. Emlékét egy emléktábla is őrzi a Kassák Lajos utcai ház falán, ahol gyermekkorát töltötte. Innen indult, idézve a helyről: "nem ájtatatos lelkek vidékéről", ahol a grundok jelentették első edzőhelyét.
Pályaválasztása mégsem volt egyszerű, három foglalkozás merült fel. Vagy zeneművész lesz (hegedülni tanult... ez zene füleimnek), vagy a futball, vagy a box irányába indul. Mindháromban befolyással voltak rá szülei, de inkább a sors döntött, az első két lehetőséget különböző okok akadályozták. A MOM dolgozójaként a gyár ökölvívó szakosztályában kezdett boxolni, ahol felfedezhették veszélyes bal oklét.
A beszédek során – megidézve a róla készült filmfelvételek révén is – hangsúlyozták, az egyedülálló sportkarrier mellett a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó (melyeket sorozatban, egymás után nyert meg) megtartotta emberségét, miközben visszautasított minden kínálkozó alkalmat, így nem volt hajlandó elhagyni Magyarországot.
Életéről, pályafutásáról még több részlet olvasható a Wikipédia cikkében: https://hu.wikipedia.org/wiki/Papp_L%C3%A1szl%C3%B3_(%C3%B6k%C3%B6lv%C3%ADv%C3%B3)

Azt hiszem, az egész ország büszke Papp Lászlóra, a sok dicsőséget hozó sportemberre. Büszke rá szülőhelye, ahol 2001 óta az Angyalföld díszpolgára cím birtokosa.
A szobor állításával egy időben a főváros hozzájárulásával a kis teret is róla nevezték el, ugyanezen a napon avatták.
Források:
http://www.kult13.hu/intezmenyeink/angyalfoldi-helytorteneti-gyujtemeny/programok/papp-laszlo-szoboravato-es-parkatado-unnepseg.html
A 13. kerület által kiadott sajtóanyag
Elhangzott beszédek tartlma

Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai
Tagi gyűjteményben
Magyar olimpiai bajnokok

Cím alapján hasonló

"Papp László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250211
Feltöltve
2016.08.19. 11:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.19. 11:09

"Papp László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250222
Feltöltve
2016.08.19. 11:14
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.19. 11:14

"Papp László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250215
Feltöltve
2016.08.19. 11:10
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.19. 11:10

"Papp László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250213
Feltöltve
2016.08.19. 11:10
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO125

250220
Feltöltve
2016.08.19. 11:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.19. 11:13

"Papp László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250216
Feltöltve
2016.08.19. 11:10
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

250217
Feltöltve
2016.08.19. 11:12
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.19. 11:12

"Papp László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250214
Feltöltve
2016.08.19. 11:10
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.19. 11:10

"Papp László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250219
Feltöltve
2016.08.19. 11:13
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

250218
Feltöltve
2016.08.19. 11:13
Képinfó
Szignó a képen
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.19. 11:13

"Papp László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250212
Feltöltve
2016.08.19. 11:10
Képinfó
Alkotó a képen
(Lelkes Márk)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.19. 11:10

"Papp László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
250221
Feltöltve
2016.08.19. 11:13
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.08.19. 11:13
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.06.25. 19:52
Megérintettem a "Papp László" alkotást
16.08.19. 12:05
Göröntsér Vera publikálta "Papp László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.