Péliföldszentkereszt kálváriája

Bajót-Péliföldszentkereszt, Péliföldszentkereszt

Bajót-Péliföldszentkereszt
Péliföldszentkereszt
Az alkotás a templom mögötti dombon található.

Felállítás1740

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Aerdna
2016.08.08. 19:13
Gróf Esterházy Imre esztergomi érsek 1740 körül állíttatta Péliföldszentkereszt kálváriáját. 1942-re készültek el a keresztúti állomások képházai, nagy valószínűséggel ugyanekkor a kálváriát is rendbe tették, felújították. Az építmény hátoldalán található 1942-ben elhelyezett tábla szerint ekkor készült a kálváriaoltár. Egy archív képeslap tanúsága szerint előtte csak a keresztek és szobrok álltak itt, és később készült az alépítmény és az oltár. A régebbi elhelyezés szerint a középső kereszt és a két szobor külön-külön posztamensen álltak, a kálvária öt eleme félkörívben helyezkedett el, és a latrok keresztjének hasáb formájú posztamense alatt domb alakú, a középső kereszt posztamense alatt lépcsőzetes alépítmény volt látható.

A kálvária középső keresztje és mellette Mária és Szent János alakja közös posztamensen helyezkedik el. A közös posztamens két oldalán a latrok keresztjei, figurák nélkül. A figurák egyértelműen barokk szobrok, Krisztus korpusza fémből készült. A kompozíció előtt szembemiséző oltár látható.

A kálváriát 2003-2004-ben újították fel, az építmény hátoldalán elhelyezett második tábla ennek állít emléket.

A kálváriadombra feltekeredő sétaút mentén helyezkednek el a kálvária stációi (lásd a kapcsolt műlapot), maga a kálvária a domb tetején levő kis tisztáson áll. A sétaút egészen a kálvária mögé beér, a tizennegyedik stációház ennek végén, a kálvária mögött található.
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=6115

Aerdna műlapja


Közös gyűjteményben
Mária-szobrok
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248579
Feltöltve
2016.08.06. 21:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:15

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248580
Feltöltve
2016.08.06. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:16

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248581
Feltöltve
2016.08.06. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:17

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248582
Feltöltve
2016.08.06. 21:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:18

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248583
Feltöltve
2016.08.06. 21:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:19

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248584
Feltöltve
2016.08.06. 21:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:20

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248585
Feltöltve
2016.08.06. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:21

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248586
Feltöltve
2016.08.06. 21:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:22

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248587
Feltöltve
2016.08.06. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:24

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248588
Feltöltve
2016.08.06. 21:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:25

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248589
Feltöltve
2016.08.06. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:26

"Péliföldszentkereszt kálváriája" c. alkotás fotói

Település
Bajót-Péliföldszentkereszt
Feltöltő
Azonosító
248590
Feltöltve
2016.08.06. 21:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.06. 21:27
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.08.08. 19:13
Aerdna publikálta "Péliföldszentkereszt kálváriája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.