Tarján, Rákóczi Ferenc út 61.
További képek a Fotólistában

Tarján
Rákóczi Ferenc út 61.
A református templom falánál, a toronytól balra van.

Felállítás2010. június 4.

Csík László (kőfaragó)

Keszthelyi Sándor
2016.08.09. 07:24
Tarján református temploma a Rákóczi Ferenc utca 61. szám alatt található. A nagykapu mindig nyitva van, így a lelkészlak mellett elhaladva a parkosított-térkövezett udvar végében lévő templomig sétálhatunk. A templom tömege és zömök tornya: középkori eredetet sejtet. A műemlékjegyzék (Magyarország műemlékjegyzéke. Budapest, 1976. Építésügyi Tájékoztatási Központ. p. 438.) szerint viszont: műemlék ugyan, de késő barokk stílusban épült 1785-ben.

A toronytól balra van egy jókora vörös tömött mészkő tömb, ferde síkban a fűbe helyezve. Nagyjából korong alakú. A felénk néző felülete bemélyített és síkra munkált. A felületbe finom vonalakkal Magyarország régi és új országhatárai láthatóak. Ezen kívül három felirat olvasható ki.

Felül: Isten, álld meg a magyart!
Középen: 1920. június 4.
Alul: Állították Tarján község lakói 2010-ben!

Az alkotás 2010. június 4-iki ünnepélyes avatásáról itt olvashatunk: JI: Emlékkő Tarjánban. = Szövétnek. A Tarjáni, Héregi és Bajnai Református Gyülekezetek Hírlevele. 3. 2010. jún. 6. sz. p. 1.

Ebből megtudhatjuk, hogy az emlékkő "a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulójára" készült "tardosi vörös kőből". " Az emlékkő állításának kigondolója Szantner Gábor volt, a követ pedig Csík László faragta ki. "

Az alkotás földrajzi koordinátái: 47.607947, 18.514300. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. július 30-án készültek.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és ott készített fényképeim alapján írtam le.
http://docplayer.hu/4501401-A-tarjani-heregi-es-bajnai-reformatus-gyulekezetek-hirlevele-emlekko-tarjanban.html

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Trianon-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Csík László (kőfaragó)
Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248225
Feltöltve
2016.08.04. 12:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.04. 12:20

"Trianon-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Csík László (kőfaragó)
Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248227
Feltöltve
2016.08.04. 12:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.04. 12:21

"Trianon-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Csík László (kőfaragó)
Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248228

248229
Feltöltve
2016.08.04. 12:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO160

248230
Feltöltve
2016.08.04. 12:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO200

248231

248232
Feltöltve
2016.08.04. 12:22

Keszthelyi Sándor 16.08.04. 12:22

"Trianon-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Csík László (kőfaragó)
Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248233

Adalék vagy máshol

"Trianon-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Csík László (kőfaragó)
Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
248226
Feltöltve
2016.08.04. 12:20
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.08.04. 12:20
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.08.09. 07:24
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Trianon-emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.